FOTÓZÁS - Scherer Péterrel a Közelebb! "kampányhoz"

Izgalmas napnak néztünk ma elébe, már csak a hajnali/reggeli városi szintű áramszünet miatt is, ami 4 órakor kissé rosszul érintett, főleg hogy 2 nem egyszerű gyereket kellett összerendeznem egy budapesti útra. :)




Azért a gyertyafényt leszámítva ma tök simán zajlott az amúgy reggeli mizéria. Úgyhogy még csak sietnünk sem kellett a buszpályaudvarra. Ott volt egy gyors reggeli.

Végre a buszon!!! :) Szuper jól bírták a 3 és fél órás utat a gyerekek. Tényleg le a kalappal előttük.



Sajna a kép nem tükrözi rendesen ahogy kinézett a Badacsony - bezzeg az elfelejtett vaku az becsillan - de olyan sejtelmes és félelmetes volt. Nagyon tetszett. :)


Budapesten várt minket talán mondhatom, hogy újdonsült jó barátom Danijela, a Magyar Rett Szindróma Alapítvány elnöke, aki mint mindig, most is nagy segítségemre volt. Ezúton is köszönet neki érte. Ő kísért minket egy stúdiólakásba, ahol Balla Vivienne a 2012-es év divatfotósa - sok sok újság címlapjának készítője - és csapata várt minket. Nagyon kedves, mosolygós banda. :)

Nem sokkal azután, hogy odaértünk, megérkezett - persze miért is nem akkor, mikor Nórival folyó ügyeinket intéztük - Zsófim párja Scherer Péter, Jászai Mari -díjas színész.

Nagyon kedves, mosolygós, közvetlen ember, - talán én nem voltam elég közvetlen vele, de nem én lennék, ha ez nem így lett volna :)- még családját is megmutatta nekünk.



Némi előkészület és annál kicsivel több diskurálás után elkezdődött a munka. Mind két alany nagyon türelmes volt a másikkal. Zsófi folyamatosan bürrögött és nyálzott, még jó hogy a színészek azért színpadi szereplés során kerülnek olykor érintkezésbe ilyesmivel, így edzettek ehhez a kis problémához. ;)



Maga a fotózás szerintem nem is tartott igazán sokáig. Vagy csak nekem tűnt kevésnek? Nagyon sajnálom, hogy csak azt az egy fotót fogom látni a nagyon sokból, amit a művész kiválaszt, na de talán a werkfotókból szemezgethetek kicsit. :)



Számomra nagy élmény volt, hogy ebben részt vehettünk. Remélem senkit nem bántok meg vele, de nem is az hogy színésszel, vagy hogy divatfotóssal csináltuk ezt végig, hanem hogy egyáltalán ezt végigcsinálhattuk, és jó ügyért tettük, ami a magunk érdeke is. És azért nem büszkélkedhet mindenki azzal, hogy igazi fotózáson, majd kiállításon s remélhetőleg a média különböző ágaiban is szerepelhet. Szerintem ez egy különleges dolog. :)

S tisztelettel és köszönettel adózom Péter és a többi művész felé, hogy kiállnak mellettünk, kiállnak egy olyan ritka betegség mellett, mint a rett szindróma.



A "munka" végeztével Danijela meginvitált minket magukhoz. Nagyon jól éreztem magam, és szerintem lányok is. Kaptunk fincsi ebédet, és pihenhettünk kicsit. :) Na és egy jót beszélgettünk.



A haza fele út már nem volt teljesen egyszerű és vidám, mert szegény Nórám már annyira fáradt volt, hogy minden hülyeséget kitalált, csak hogy tudjon min üvölteni, de persze azt váltig állította, hogy ő aztán nem fáradt. :)
A buszmegállóban sikerült 20 percig üvöltve kántálnia, hogy vegyem fel a nyakamba. Aztán a buszon összebarátkozott 2 nagyobbacska gyerkőccel, nagyon jól el is voltak, amíg Nóra még véletlenül sem akart szót fogadni, nem értette, hogy ne nyitogassa csukogassa a tálcát, üljön le, a biztonsági övet kapcsolja be - leghátul középen ült -, ha tovább indul a busz ne kukucskáljon ki a hátsó ablakon, ...................... :) Persze mindennek teli torkos üvöltés lett a vége, de legalább elaludt. Mindeközben Zsófi angyali gyerek volt. - Bezzeg most ébren van, 22:21 s bürrög, sisseg, kerreg. -
Végre elértünk Keszthelyre, leszállunk, erre Nóri újabb égtelen üvöltésbe kezd, hogy MOST RÖGTÖN AZONNAL MENJÜNK A PAPÁHOZ!!!! Majd meglátta a már egyszer kiszemelt játéktelefont a Fejlesztő Kuckónál, s akkor meg azért üvöltött, hogy MOST RÖGTÖN VEGYÜK MEG A "SZIÁT" s hogy AZ A ZSÓFINAK KELL! - nem is cseles a gyerek, mi? :)
Persze a tejvásárlás hallatán csillapodott kicsit, ráadásul önállósította magát és bevásárolt. Elkezdte az ajándékot rejtő mesefigurás tojásokat is számolgatni és felháborodva forgatta őket egy vonalba, mondván így nem lehet megszámolni őket. Hát nem jött be az ügyeskedése. Nem kapott csokitojást.
Persze a büntetés is megjárt ezért, 3 méterenként piros a lámpa álljatok meget játszottunk. S még várni is kellett, míg zöldre vált a szemafor. Ez egyébként jó buli, és szeretem, hogy játék által tudatosulnak neki szabályok, de valahogy a reggeli 4-kor kelés és egy pesti oda vissza út után, valahogy inkább büntetésnek éreztem a mókát.

Na de ami késik, nem múlik, gyerekeket gyorsan elrendeztem és jöhetett a várva várt forró zuhany, s "most" itt vagyok.



LÁTOGASSATOK EL A KÖZELEBB! - KIÁLLÍTÁS ÉS AUKCIÓ OLDALRA, ÉS LIKE-OLJÁTOK AZT! NEMSOKÁRA MÁR A MI KÉPEINK IS FELKERÜLNEK.

Figyelemfelkeltés egy rangos futóversenyen. - egyik szemem sír, másik nevet :)

A pünkösdi hétvégén alapítványunk lehetőséget kapott, hogy bemutassa magát és támogatói sátorral részt vegyen a VI. Intersport Keszthelyi Kilométerek utcai futóversenyen, amely egy többnapos "futófesztivál". Az eseményen Szili Danijela az alapítvány elnöke és jómagam vettünk részt és képviseltük a MRSZA-t. Annak ellenére, hogy az alapesemény mögött nagyon jó szervezés állt, a magunk részéről is nagy feladat volt megszervezni a saját ottlétünket, és minden szükséges kelléket beszerezni. Többször ütköztünk nehézségbe mint amire számítottunk - szerencsére egyik kedves ismerősöm és nővérem segített a technikai problémákat megoldani -, de összességében úgy gondoljuk, hasznos volt és a jövőben is hasznos hasonló eseményeken részt vennünk ahhoz, hogy az emberek tudjanak rólunk, lányainkról, és segítséget kaphassunk. Sajnos saját csapatot nem sikerült indítanunk, ami nagyon fontos lett volna a szórólaposztáson és a sátrunkhoz látogató résztvevőkkel való beszélgetésen kívül. Az ismertetésben nagy segítség volt, hogy gyermekeknek készültünk rajzolási lehetőséggel, lufi, játék és könyv osztással. A kis művészek jóvoltából több alkotásra tettünk szert, amelyek kikerülhetnek az alkotókörünk képei közé is. Nekem mint szervezőnek és érintett szülőnek, nagyon pozitív élmény volt, hogy rettes kislányom Zsófi mellé ültek gyerekek játszani, beszéltek hozzá, a szülők megsimogatták őt. Jó érzés, hogy az emberek nyitottak az integrációra, saját gyermekeiket nem zavarják el sérült társaik mellől. :) Remélem jövőre sokkal sokkal több aktív résztvevőnk lesz az alapítványon belülről, az érintett szülők közül, és ismerőseink köréből is. Vétek kihagyni egy ilyen lehetőséget. Már csak a hangulat miatt is. Mindenkire számítunk a későbbi hasonló eseményeken és remélem egy pár vagy akár sok tagú csapatot is sikerül indítanunk. A folyamatosan bővülő képeket megtekinthetitek a honlapon: http://www.rettszindroma.hu/foto/keszthelyi-futas-2013 Ez volt a hivatalos. :) Aztán jön a forróvíz, ami jobbára csak engem égetett. Nem szoktam nagyon káromkodni, nyilvánosan főleg nem. DE legszívesebben most cifráznám a cifrát is. Csak a fb-on van 471 ismerősöm, ezen kívül legalább még ugyanennyi. Ha leszámolom a külföldön lévőket, az 50 km-nél távolabbiakat, azokat akik nem lógnak az internet előtt, a kirándulókat, betegeket és akikkel a köszönő viszonyon kívül más nincs, akkor is jócskán lehettek volna olyanok, akik ha más nem némi buzdítás gyanánt 1-2 percre odaszaladhattak volna hozzánk. De a 2 kezemen megtudom számolni összesen hány ismerős és barát (?) mutatott érdeklődést a dolog iránt. Mérges is voltam, aztán szomorú. Most nem tudom milyen, de közömbös semmiképp. Ha lesz még ilyen, nagyobb reklámot csapok az egésznek. Csak hogy ne az legyen az akadály, hogy valaki nem tudott róla. :) NA mindennek ellenére én személy szerint nagyon jól éreztem magam, a lányok főleg. Zsófinak egy hangja nem volt a két nap alatt, míg a Főtéren voltunk. Még csak bürrögni sem hallottuk. Kicsi lányomnak pedig ez volt a Kánaán, persze azért vele voltak súrlódások - főleg mikor úgy döntött, ő megmártózik a jéghideg szökőkútban, s mikor várni kellett, hogy ő is versenyezzen, na meg a legjobb mikor kiverte a balhét a színes felnőtt sportcipőért. :) - egy alkalommal akkor, mikor már mehettünk a rajthoz kijelentette, hogy nem jó neki az a cipő ami rajta van, mert az nem futócipő, és MOST vegyek neki sportcipőt. De élvezet volt neki az ebihalvadászat, az ugróvárak, a verseny, a játszótér. Minden. Na és végre volt este társaságom. Hiszen vendégül fogadhattam Zsófi egyik sorstársát, annak anyukáját, nagyiját és kishúgát. LEGKÖZELEBB TI IS GYERTEK EL!!!!!!!!

Játszótér - csupa pozitív élmény ;)

Nagyon régen jelentkeztünk már. NA de csupa pozitív élménnyel gazdagodtunk az elmúlt hónapban amit részben a hirtelen nagyon jó időnek köszönhetünk. :) Akárki találta ki az integrációt, nem volt hülye. - annak ellenére, hogy vannak még hibái a rendszernek és nem is mindenki fogadja el, hogy ez jó. Napközi után fel szoktuk venni Nórit, és rendszeres programunkká vált a játszótér látogatás - udvar híján ugye, de ki gondolta volna, hogy ez nem is nem is negatívum, hiszen ha lenne saját kertünk, nem biztos, hogy sokszor látogatnám a közösségi szabad tereket. Zsófi ott uzsonnázik, közben Nóri elfoglalja magát, sőt már kezd barátkozni is. Na és már velem is kezdenek az anyukák szóba állni. Vagy én velük? :) Biztos gondot okoz sok embernek, hogy kérdezzen e Zsófiról, vagy ne. Nem harapok és nem is haragszom sem az előbbiért, sem az utóbbiért, bár beszéltem már Zsófiról annyi emberrel, hogy jól esne valami más téma is. Főzés, óvodák, akármi. :) A lényeg, hogy Zsófi az elmúlt hónapban 2x sírt csak a játszótéren, akkor is csak mert egyik alkalommal bekakált, másik alkalommal meg annyira éhes volt már. Szóval biztos jól érzi magát. Amúgy is szereti a zsibongást maga körül. Úgyhogy a játszótér szuper jó hely neki. Ami pedig a legjobb, hogy már többször előfordult, hogy szeretett volna kiszállni a kocsiból. Bele kell rakni a homokba, hintázni kell, sőt volt, hogy ahogy kiemeltem a kocsiból, elkezdett lépkedni, és 2-3 métert folyamatosan váltott lábbal lépkedtünk a rugós hintáig. Azért az nagy szó, hogy JÁTSZANI AKAR! :D Biztos érzékeli, hogy a többi gyerek is ott jól érzi magát, rohangál, játszik és szeretne ő is csatlakozni a maga módján.Nagyon jó hatással vannak rá az ép gyerekek. Többet mosolyog, olykor már kacag is. Na és amióta kifárad délután szívesebben megy haza, nem áll neki üvölteni amint belépünk a lépcsőházba. Kicsit visszakanyarodok a szülő témához. Nagyon nehezen indult, indul be a kapcsolatteremtés. Ami számomra nagy meglepetés volt, és remélem nem bántok meg vele senkit, de mikor nem a megszokott játszótérre mentünk, jött egy család a homokozóhoz, apuka anyuka szoli barna, kigyúrt sportos csinos emberek, látszik rajtuk, hogy semmilyen téren nem az átlag, de jóval kedvesebbek, barátságosabbak voltak mint akikkel majdhogynem napi szinten találkozunk. Nem tudom jól leírni, de érdekes élmény volt. Remélem a jó élmények még gyűlni fognak játszótéren és talán hamarosan a strandon is. :) Szép hétvégét mindenkinek és ne feledjétek az anyák napját! :) Nekem még úgyis várnom kell rá legalább egy évet! :)

Miért is a műtét? és Kezdődik a félelem.

Szóval a csípő 50%-nál nagyobb mértékben kimozdult a helyéről, aminek idővel teljes csípőficam lehet a következménye, amely asszimetrikus helyzetet eredményez, mitől nehezül az ülés, ápolás; hosszabb távon pedig fájdalmassá válhat, sőt az amúgy is rett szindrómánál kialakuló gerincferdülésnek is nagyobb az esélye.
Egyelőre a jobb oldalt kell megoperálni, de mivel a bal oldalon is elkezdődött a romlási folyamat, így előbb utóbb arra is sor kerül.

A hétvégén elkezdődött a vacilálás nálam. Kicsit félek ettől az egésztől. Főleg a lelki oldalától, már ami Zsófit illeti. Mert közvetve én okozok neki fizikai fájdalmat, és nem akarom, hogy a nehezen elért kicsi ragaszkodása és a jelenlegi mozgása megszűnjön. Nem szeretném bántani, pedig tudom, hogy igazából az ő érdeke a beavatkozás.

Pontos időpontunk még nincs, de azt mondták nyárra tudnak adni. Jó lenne túl lenni a 7 hetes hajcihőn szeptember 1-ig, hiszen Zsófinak iskola,- Nórinak pedig óvoda kezdés. .....

A vizsgálat - hmm - ??? - ! - ?? :)

Elterveztem, hogy szó szerint leírom majd, hogy mi történt az orvosnál - hiszen doktorral így még soha nem kommunikáltam. Tanulság: Az orvosok is emberek!!! :D - , de valamiért nem megy. Igaz a memóriám sose volt a legjobb, de most nem is igazán ez a gond. Nem tudom hogy írjak. Szeretném humorosra venni, mert majdnem az volt, azonban a súlya annak amiről a vizsgálat és a történet szól azért mégiscsak nehéz. És lehet itt a gond. Nem esett még le. A műtét szó hallatán nem éreztem semmi meglepődöttséget, pedig ahogy vesszük váratlanul ért a dolog. Az orvos mikor megpillantotta a röntgent, az volt az első reakciója, hogy feljajdult. Aztán miután megvizsgálta Zsófit, megkérdezte, mit tudok a röntgenről. Na ez a kérdés is váratlanul ért, főleg hogy tulajdon képen, nem tudtam róla semmit, kínos volt azt mondani, hogy azon kívül hogy az itteni orvos azt mondta nem jól fejlődött Zsófi csípője, lila gőzöm nem volt arról, mi a gond, amit mindketten láttak. Szóval még emésztgetem a dolgot, és remélem jól döntöttem, mikor ott helyben azt mondtam, jegyezzük elő a műtétre - ismerem magam, ha úgymond a kérdéssel jövök ki a vizsgálóból, akkor hónapokig azon fogok rágódni, húzva ezzel az időt - egyébként lehet még így is - hogy műtsük? Ne műtsük? Fura a bizonytalanság, hiszen elvileg nem életet veszélyeztető szív vagy agy műtétről van szó, na de azért mégiscsak másfél órán keresztül a műtőasztalon fog feküdni és a csontját vágják, fűrészelik,... és még akkor sincs garancia, hogy célt érünk. Most pedig engedjetek meg némi ismétlést a facebookról azoknak, akik lemaradtak a nap elejéről. :) Jól indul a nap. Kezdetnek "megfőztem majd megsütöttem" az egyetlen tölcséremet, s füstbe borítottam a lakást és mindenfelé fröcsögött a műanyag. Egy kis lélekjelenléttel és kreativitással formába önthettem volna az oltadt anyagot, s már is kész lett volna a házi hulladékfeldolgozó és újrahasznosító. Kíváncsi lennék mennyi mérget szíppantottam be. :) Aztán Zsó úgy kelt fel, hogy megint ufótrutyi folyt az orrából. - most volt másfél hétig beteg, szombat óta rendben volt már. Kb. 3 embernek sikerült neki mennem a táskámmal a kisboltban, majd még kettőt majdnem fellöktünk az állomáson. 2 helyen fenn akadtunk,... Elég kínos volt. Aztán a váróban Zsó tízórai után akkorát büfizett, amilyet még felnőttől sem soha, pedig higyjétek el, találkoztam otromba muksókkal - ránk szegeződött minden tekintet, csend mozdulatlanság. Utoljára drámaórán láttam ilyet. Rámosolyogtam a közönségre és minden ment tovább. 9:35-kor kimentünk a megállóba, 10 -kor még sehol a busz. Oltári hideg van!!!!! Majd megérkezett a busz. Tovább hajtott. ÁÁÁ!!!! Na de pár perc múlva felülhettünk a mentesítőre. Amin kifzettetik a plusz jegyet a minőségibb utazásért, és az hagyján, hogy nincs pl wifi és egyebek -eddig se volt, nem igényem, de még csak MELEG SINCS! Milyen örök elégedetlen egy fehérnép vagyok mi? :D Na azért minden rosszban van valami jó, Zsó aludt éjjel, evett, ivott, és egyelőre még a hamgulata is jó. Csak ne akarná folyton az üveget nyalogatni a buszon. ;)... ...... na mi sem változott a nap menetében. Kedves doktor úr elfelejtett minket, de telefonon sűrű bocsánat kérések közepette, megkért, ha tudunk, 5-ig valahol lenni, akkor megvizsgálja. Oké, de 7 -ig legyen meg a vizsgálat, mert haza szeretnénk jutni. Felvilágosult lévén még azt az infót is megosztotta velem, hogy felesleges a Népligetig menni, mert a Kosztolányin van megállója a keszthelyi busznak. :D Felháborodva kellene lennem, de nem tudom a vigyorgást abba hagyni. Tök jó fej volt a doki. Még jó, hogy van egy pártfogó rokon családunk, akik hogy az ő szavaikkal éljek: Ne aggódj, a feneketek alá tesszük a kocsit, s ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el! Ezúton is köszönet nekik!.... ...Röviden és tömören: MŰTÉT Amúgy: Gyerekek! Én ilyen orvossal még nem találkoztam! Hogy mekkora jó fej volt! Alapos!, kedves, barátságos, ... Nem hagyta, hogy bemutatkozzak, előbb a gyerekkel úgymond lespanolt. :D Majd ha összeszedtem magam, még írok.:)....

"Holnap" újabb nagy utazás - SOTE Ortopéd Klinika

2 hete jártunk ortopédián, s most elterveztem, hogy ha megint semmit nem akarnak Zsófinak felírni, vagy nem hallgatnak meg rendesen, valahogy erőt veszek magamon és kis túlzással mondva a dokira borítom az asztalt, - pedig aki ismer tudja, hogy alig bírok sokszor megnyekkenni is. De végre nyitott fülekre találtam. Végre volt aki tudta, hogy nagyjából mi a rett szindróma. Végre volt aki megvizsgálta a kislányt. Végre volt aki kért neki röntgent! - hozzá teszem azonnal, így még csak azon sem kellett túl esni, hogy új időpontot adjanak, újra be kelljen menni a kórházba, újra várakozni kelljen. Végre volt aki tudta magáról, hogy kevés a problémához - vagy csak passzolta az esetet, ezzel inkább nem foglalkozik - bár ezt megcáfolta szerintem azzal, hogy a lelkemre kötötte tegnap mikor megkértem a beutalót a SOTE Gyermekortopédiai szakrendelésére, hogy a kapott eredményeket szeretné látni. S hála egy kedves "sorstárs családnak" - a szuper jó időpontért! Mindezek előzménye: Minden évben egyszer elmentünk ortopédiára, hogy elmondjuk, Zsófinak nincs rendben a térde, és az egyik lába rövidebb, mint a másik. Volt hogy kaptunk "segédeszközt" - bár egyiket sem tudtuk használni - volt hogy nem, mert az orvos szerint felesleges. Végül is igaza volt, mert "porosodik a szekrény tetején". De egyik orvos sem volt hajlandó legalább egy röntgent csináltatni Zsófinak - kicsit hibáztatom is magam, hogy nem volt annyi eszem, hogy már 3 évvel ezelőtt kicsikarjak egyet is - , hiszen ha belegondolunk mitől fejlődött volna Zsófinak rendesen a csípője? Nem jár, a nap nagy részében ücsörög, hol kocsiban, hol a földön. Nem volt neki rendesen terhelve, hogy minden úgy illeszkedjen, ahogy annak kell. Szóval én is jól "elcsesztem", s az orvosok is. Most meg aztán ki tudja mit lehet vele kezdeni. A térdéről már nem is beszélve. Mikor azzal találkozok, hogy úgysem tanul meg járni, minek neki normális ellátás, akkor szinte leírhatatlan a dühöm és a csalódottságom. Szerintem Zsófi megtanulhat járni, persze segítséggel. S azt tudom, hogy szaladni sosem fog, de ha már a lakáson belül oda megy, ahova akar, mert nem lesznek fizikai korlátai, akkor kicsit párhuzamosan ezzel, kicsit lehagyva ezt a szociális és értelmi fejlődése is nagyon kicsit előrébb haladhat. Szóval szorítsatok ismét nekünk, hogy minden rendben legyen az úton, lehetne kegyesebb is az időjárás:) S hogy tudjanak az orvosok valami használható, jó dologgal előrukkolni, amivel Zsófi ELŐRE LÉPHET! - szó szerint és képletesen is értve. :)

Miért nem adod intézetbe?

Újabb kényes témakört boncolgatok. Vad idegen emberek szólítanak le az utcán azzal a kérdéssel, hogy "Miért is nem adja/adod intézetbe a gyereket?", kifejtve, hogy tönkre teszem az életem, a családom életét, és egyéb nyalánkságok. (Az ismerőseim 98%-a szerintem nem nagyon mer rákérdezni - pedig nem harapok!) Ahogy telik az idő, egyre többet gondolkozom el ezen a kérdésen, és természetesen a megfelelő megoldáson és a megfelelő rövid, tömör, velős válaszon. Az tény, hogy elsiklani semmiképp nem lehet ezen téma felett, hiszen én is öregszem, velem is történhet baleset, s akkor a gyereknek valahova menni kell, s jobb a lelkiismeretemnek, ha tudom, hova kerül, ha én már nem tudok (ne adj isten nem akarok) gondoskodni róla. Azt lenne a legegyszerűbb rávágni a fenti kérdésre, hogy CSAK! Na de ez milyen válasz?? Olyan üres, és semmit mondó. A legtöbb válasz, amit kitaláltam, mindig további kérdéseket, sőt olykor kifejtős kérdéseket szül, aminek általában krokodil könnyek, és nehéz légzés a vége, így ki kell/kellett találni valami sokatmondót. (Ami ugyan még nem biztosíték arra, hogy a kérdező beéri vele.) Ez nagyon nehéz, hiszen pár szóban összefoglalni, nem lehet ezt: Szóval miért is? Mert szeretem. Mert az a legjobb egy gyereknek, ha családban nevelkedik, legyen az sérült, vagy ép. Mert még tudok róla gondoskodni. Mert olyan dolgokra tanít meg, amilyenre egy ép gyerek nem tud. Mert csak én tudok róla megfelelően gondoskodni. Mert ha baja van megölelem, megpuszilom, énekelek neki - az intézetben nem fognak. Mert a legközelebbi bennlakásos intézmény 50 km-re van - persze ha városon belül lenne ilyen, biztos könnyebb lenne a döntés. Mert egyre jobban ragaszkodik hozzám. - ez egyébként érdekes dolog, mert sokáig "baromira" nem érdekelte Zsófit, hogy kivel és hol van, s én mégis azt hittem jobban nem lehet hozzá ragaszkodni, de ahogy múlnak a napok, hetek, hónapok, mindig van egy új gesztus ami azt jelenti szeret, amiből tudom hogy egyre jobban szeret. Ami miatt még jobban, még erősebben kötődök hozzá. S ezek miatt nem lehet, nem tudom elengedni. Volt már az életemben olyan eset, amikor nagy döntést kellett hoznom, s nem volt mindegy mire hallgatok, a szívemre vagy az eszemre. Akkor határozottan az eszemre hallgattam, s jól döntöttem. Most is ezek között kellene választani, de a "mert-ek" egyelőre nálam felülírják azokat az észérveket, amelyek a intézményi elhelyezés mellett szólnának. És hogy mik az észérvek?? Röviden úgy fogalmaznék, hogy normális élet. (Szabadság. Munka. Baráti, munkahelyi kapcsolatok. Szórakozás. Az ép tesó lehetőségeinek tágítása - szakkörök, sport, gyerekrendezvények,...) Szóval a rövid, de nem túl frappáns válasz: Már választottam megfelelő intézményt Zsófi számára, s ha itt az ideje, szeretettel várják. - sajnos ezt is lehet még kérdésekkel nyújtani mint a rétes tésztát, és természetesen vannak olyan emberek, akikkel szívesen el is beszélgetek nagyon részletesen erről, de nem pofátlan idegenekkel, menet közben. :)