"Közös közösségi" programok - :)

Gátlástalanul elhordom Zsófit nyilvános helyekre, a legtöbbször jól sülnek el ezek a kalandok, mint ahogy a mai is, amikor is a karmacsi bucsuban jártunk. Persze ez a helyzet más, mert gyakorlatilag az ott lévők 95%-a ismer minket. De jó érzés, hogy egy kedves mosolyuk, pár jó szavuk, érdeklődésük, és bizony érintésük is van hozzánk. Számomra ez szívet melengető.

Nem beszélve arról, ha az alap komfort érzete Zsónak ki van elégítve, még élvezi is a forgatagot, a nyüzsgést, a gyerekzsivajt, a hangos zenét. Figyel, fülel, tanul. S még kér is. Kissé szomorkás lettem, mikor a többi gyerek futott az ugrálóvárba, és önfeledten ugrabugrált, és Zsófi kérőn "stírölte" a nagy, színes mozgó monstrumot, s a mellette lévő kacatos sátrat. De közben öröm is volt, hiszen nem közömbös számára a külvilág.

Nem rég , egy szülőcsoportban arról "diskuráltunk", hogy ki hogyan viseli a bámulást, az esetleges beszólásokat, és úgy általában az emberek reakcióit, mikor látják, érzékelik a sérült gyermeket a közelükben, és hogy van aki nem mer elmenni a gyerekkel különböző rendezvényekre. (Persze nálunk mindig lutri, hogy Zsófi mennyire viseli vagy élvezi az inkább Nórinak való programokat, de ha meg sem próbáljuk, akkor sosem tudjuk meg. Mi is voltunk már olyan szituációban, mikor jobbnak láttuk otthagyni a programot, s volt hogy mielőtt indultunk volna szóltak gorombán ránk, de mindez nem tántorít vissza attól, hogy a gyerekeket közösségbe vigyem.)

Vissza kanyar. Szerintem én már elég jól tűröm, és kezelem ha megbámulnak, ha nem tudják az emberek mitévők legyenek velünk, vagy ha sértegetnek. De azért sokat számít, hogy bal vagy jobb lábbal keltem e fel.) Nem lévén agresszív és odabökös, a sértéseket jobbára elnyeltem, vagy elengedtem a fülem mellett, persze kivétel erősíti a szabályt, van amit évek óta mesélek, ha épp a témához kötődik. Ilyen példa az, mikor nem akartak minket felengedni -5 fokban a buszra, mert a babakocsit nem lehet feltenni, persze a csomagtartó zárva, és egyébként is kicsi, összecsukott állapotban a bébihajtányt nem lehet tartani fizikailag, ha gyerek is van a kézben, és nem mellesleg még csak segíteni sem akart a sofőr, hogy gond nélkül feljussak a buszra. Megjegyzésként pattogott velem, hogy miért nem autóval járok, minek hurcolom a gyereket, meg hasonlók.

Aztán azért pozitívabb, vagy akár semleges dolgok. Város és város, nép és nép, nem és nem között is van különbség.
Például Hévízen sétáltunk egy viszonylag forgalmas helyen, a járókelők nagyobb része külföldi volt, és minden második c sapat megbámulta Zsófit - nem sértőleg - és odamosolyogtak neki. Pesten rá sem néznek, Keszthelyen, a lakhelyünkön sem nagyon néznek ránk, főleg a középkorúak. Az idősek megszólítanak, volt hogy csokit nyomtak a kezünkbe, 1-1 idősebb bácsi kiosztott vagy tényleg tök hülye tanácsokkal, sőt utasításokkal látott el. A fiatalok a legérdekesebbek számomra. A környékünkön 2 középsuli is van. A lányok, nem mernek ránézni a gyerekre, sokkal több fiú (úgy hiszi) titkon bámulja, utána néz. És ők sem sértőleg. Mintha a marcona tini külső érzékenyebb lelkeket takarna, mit a bájos csajoké. Persze ez ahogy idősödnek, mintha az ellenkezőjére változna, de azért nem mernék általánosítani.

Kis kalandozás után megint vissza térek a közösségre. Járunk strandra, játszótérre, még múzeumban is voltunk, bűvészelőadáson, állatkertben, koncerten, futóversenyen,....
S azért az esetek nagy részében jókat tapasztaltam. Van egy olyan érzésem, hogy ahogy idősödik a gyerek, és a korát illetően felnőtté válik, már nem lesznek az emberek olyan toleránsak, de addig még van pár év, lehet a társadalmat kismértékben formálni, ha megváltoztatni nem is; lehetnek még az emberek elfogadóbbak, érdeklődőbbek, bátrabbak. Persze mindig lesznek bunkók, és hülyék, de velük meg nem kell foglalkozni. Ki a sérülteket nem bírja, ki a politizálókat, ki a melegeket, ki a cigányokat, ki a rövid hajúakat, ki a piszéket, ... fehéreket, feketéket, tarkákat. Nem lehetünk mindenkinek kedvesek, szépek.
S minden sérültet nevelőt arra buzdítok, hogy MOZDULJATOK KI! S a jó élményeket emeljétek ki a képzeletbeli idővonalaitokon!

Megint kesze kusza lett, csapongó. S nem teljes, de azt hiszem fáradt vagyok összeszedni még azt a sok mindent, amit itt leírnék nektek. Egyszer kétszer majd még visszatérek erre a témára, kalandjaink hozzáadásával- :)

Puszi és köszönet mindenkinek, aki olvas!

Elszáll a kismadaram. :)

Csupa szórakozás és élmény

Nagyon ritkán jutok el olyan helyre, ahol szórakozni lehet, ahova igazán csinosan fel lehet öltözni. Talán még nem is voltam.

A képet Tóth Gábor készítette)

Ezért nagyon nagy élmény volt számomra az a kiállításmegnyitó, ami a rett szindrómás lányokért, Zsófiért is megvalósult.
Ezen a héten kedden (2013. július 23.) tartottuk - talán mondhatom így :) - a Közelebb! kampány első kiállításmegnyitóját Budapesten a Mozaik Kávézóban. 10 Balla Vivienne fotó került a falakra, amelyeken színészek és rett szindrómás lányok, köztük Zsófi is szerepel. Olyan büszkeség fog el, hogy ezt mondhatom. Zsófi ebben a különleges helyzetben. S tulajdonképpen én is, s nem csak különleges, de megtiszteltetőben is.

(A képet Solti Attila Tamás készítette)

Nagyon jó volt, hogy belekukkanthattam ennek az eseménynek, és az alapítványnak köszönhetően a budapesti esti forgatagba, amiben még soha nem volt részem. Kiöltözhettem, és bár nem a legelőnyösebb volt a hacukám, de nagyon jól éreztem benne magam, s hogy őszinte legyek, a sok sok színes és érdekes ember között talán nem is tűntem ki, gátlások nélkül vegyülhettem el és érezhettem jól magam. Egyedül, gyerekek nélkül, jó emberekkel.
Sosem volt szereplési vágyam, de jó volt valami fontosban részt venni, és szerepelni benne.

:) :) :)



Persze megint a hátam mögött sorakozik egy csomó ember akinek köszönhetem, hogy ott lehettem a Mozaikban. (Köszi anya és apa, hogy akik vigyáztak a lányokra; köszi tesóm, hogy kölcsönadtad a ruhád; köszi Paksa Niki - fodrászom, sminkesem és "felékszerezőm"; köszi a fuvart és szállást Gyuszinak; köszi Szabina barátnőm azt, amit nem nevezek nevén :); köszi Kati a szervezést; és köszönöm a Mozaiknak és minden támogatónak a sok sok munkát és megjelenést.

Legközelebb, szeptember 6-án és 17-én ti is gyertek el, akkor már az Átrium Filmszínházba! Felejthetetlen élményben lesz részetek! :)

Tábor

Több mint egy hónapja nem írtam bejegyzést, lesül a képemről a bőr. :) Pedig aztán elég esemény dús volt az elmúlt időszak, Zsófinak és nekem is.

A legnagyobb a Rett Családi és Terápiás Tábor Agárdon, június 30. és július 5. között.
Engedjétek meg, hogy egy nagy nagy KÖSZÖNÖM-öt mondjak máris mindazoknak, - a teljesség igénye nélkül -, akik hozzá segítették Zsófit ahhoz, hogy ott lehessen, ott jól érezze magát.

Szili Danijela - kuratóriumi elnök MRSZA
Edinger Katalin - kuratóriumi tag MRSZA
László Tímea
Markó Dorottya - Zsófi segítője
Altbacker Zsuzsanna - Zsófi segítője
Barcsai József - szállítónk
"lovasok"
"KUTYÁSOK"
.
.
.
.


Nagyszabású írásra készültem, a magam, Zsófi és segítői nézőpontjából is leírva a tábort, leírva a jelenlegi állapotomat, de valahogy nem megy. Magamban vagy 100 -szor megfogalmazódott már, de képtelen vagyok leírni. Annyi minden kavarog és gyűlik a fejemben napok/hetek óta, aminek rendbetételén a "problémáim" - piszlicsáré lelki nyavalyák - sem segítenek, s mivel elég negatívnak, rossz kedvűnek érzem magam, nem tudok jól írni, még erről a szuper jó dologról sem mint a tábor. (Lehet hogy egy másik írásban robbanni fogok, s előre elnézést amiért rátok zúdítom magam.)


Szóval kanyar vissza Zsófira:

A tábori képeket látva és a beszámolókat hallgatva, úgy érzem és látom, hogy Zsónak ez egy nagy kaland volt, ő szuperül érezte magát, persze az utolsó előtti éjszakát leszámítva, de azért itthoni viszonylatban is az már jó aránynak számít ha 5 éjszakából csak 1-et kiabál végig, hát akkor még idegen környezetben.
S nemhogy jól érezte magát, még "barátot" is szerzett, egy Jakab nevű kisfiú személyében. :)
Ami a legjobban tetszett neki szerintem, az a kutyás foglalkozás. Simán párnának használta a gyönyörű fekete ebet.
Azt szerintem mondanom sem kell, hogy egy ilyen tábor csak önmagában is egy remek kezdeményezés, és remélem minden lány, szülő és segítő legalább annyira jól érezte magát, mint Zsófi. Remélem jövőre is lesz lehetőség megrendezni még több rettes lánynak ezt az eseményt.

Amit hiányoltam Zsófitól, hogy nem volt tőle kacarászós élménybeszámoló, mint amit 1-1 kiruccanás alkalmával szokott csinálni. Lehet hogy csak a 6 napot kicsit tovább tartott felemésztenie, nem tudom, s úgy gondolta, hogy a tábor utáni valamelyik éjszaka pótolja a dolgot, s órákon keresztül megállás nélkül felváltva nevetett, mosolygott, kacagott és röhögött.

Ami engem illett, idén nem volt nehéz ott hagyni Zsófit a táborban, persze 1-szer 1-szer azért én is elbizonytalanodtam; de szidtam is magam, vagy csak a lelkiismeretem kalapálta a fejem, hogy alig vártam már, hogy kicsit megszabaduljak Zsófitól. Legalábbis éjszakára. Végre nem kellett senkihez felkelni. :)
Egy csomó tervem volt a szabadságom idejére, amiből semmi nem sikerült, de azért voltak jó és spontán programjaim is. Gyerekek! MOZIBAN VOLTAM! Utoljára gimiben (Úr Isten! 8 éve) voltam moziban, akkor is kötelező jelleggel a Sorstalanság című filmen. De ez most, hát komolyan mondom, rá tudnék szokni. :)
Sajna feltöltődés helyett azért sikerült egy csomó negatív energiát beszívnom, amit még nem tudom hogyan fordítok az ellenkezőjére, de megpróbálom majd. Hogy közhelyes legyek kicsit, egyszer fenn, egyszer lenn.

KÉPEK: Valamiért egy fotót sem sikerült feltölteni, - amit nagyon sajnálok, mert olyan jókat válogattam, de a következő linken azért megtekinthetitek őket!!!

NA jó, a linket sem sikerült, de a lenti alapján rátaláltok.


http://www.rettszindroma.hu/foto/csaladi-es-terapias-rett-taboragard-2013

(Nesze nekem negatív energiák, még ez sem sikerül. Mindjárt robbanok. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!) :)

Apa

Ha minden igaz, apák napja van. Soha nem ünnepeltük, szerintem nem is fogjuk.
Ugyan a blogom alaptémája a rett szindróma, és ami vele jár, de nem tudok elsiklani az felett, hogy nem vagyunk teljes család, és hogy Zsó biztosan érzékeli ezt, Nóráról nem is beszélve, aki napi szinten emlegeti az "édesapját".
A mai nap meglátogatott minket a fennt említett. Sajnos nem teljesen úgy, ahogy megbeszéltük már rég, de még határeset volt. Nóra természetesen csüngött rajta, amit egyszerre volt öröm és szívfacsaró látni. Hiszen feltétel nélkül szereti Nóri, s kicsit úgy éreztem ki van használva, hiszen apuka azt mondta, azért jött Nórihoz, mert a kislány legalább szereti őt. Nem fordítva kellene lennie? S ez nem kihasználás? Úgy féltem Nórit, hogy csalódni fog - persze olykor kell, de ráér majd mondjuk a nagy Ő-kben csalódni, nem az apukájában kellene.
Igaz számosszor kívántam, kívánom néha most is pokolra az apukát, de azért szerettem, és igyekszem szeretettel gondolni rá, még ha egyes cselekedetei után ez nehéz is és igyekszem a gyerek előtt halvány színekkel azért megfestett realitásban, de nem "mikrorealizmusban" ecsetelni a helyzetet. - a nyelvtani helytelenségekért bocsi.
S ami azért kapcsolódik az általunk megélt retthez.
Szerintem Zsó nem rajong "apáért". Mivel mindannyian az udvaron tartózkodtunk, egyértelmű volt, hogy apa őt is üdvözli, bár szerintem Zsó érzékelte, hogy inkább illemből, mint szeretetből s eszerint is reagálta le szerintem -, persze lehet ez másképp, nem állítom, hogy nem,de nem faggatom ez ügyben a másik felet kerülvén a vitát - a dolgot. Eltolta magától apa sajna alkohol gőzös arcát és tiltakozóan elfordult.
Mivel elszaladni és jól "odamondani" nem tud, azért elviselte, hogy később kb. 1 percig apa tartotta. Mindig rá kell szólni apára, hogy Zsófit is köszöntse, búcsúzzon el tőle. Tudom nehéz, gondolom férfiként még nehezebb olyan gyerekkel, aki nem a megszokott vagy elvárható módon reagál, de könyörgöm, 3 évig nap mint nap kapcsolatban voltak, olykor etette, a fürdetésnél segített, az ölébe tartotta, akkor most miért kell ennyire távolságtartónak lenni vele? Legalább azalatt a havi 3-5 óra alatt vele is erőltetné meg magát, nem csak Nórival. Persze az alapprobléma miatt nem számíthatunk semmi jóra, és megvan a nem szép véleményem és érzéseim is, de nem ide való, így megkíméllek titeket, őt és magamat is attól, hogy ennyire nyilvánosan megosszam azt.
Egy szó mint száz, nem működik rendesen a kapcsolat apa és lányai közt, s sajnos soha nem is fog, de azért igyekezni lehetne, csak akarni kellene. :)

Na ennek lehet, hogy se füle, se farka nem volt, de azért remélem értitek.

Azért boldog apáknapját minden gyermekes hímneműnek! Szeressétek fiaitok-lányaitok igazából, feltételek nélkül, legyenek bármilyenek is! :)

FOTÓZÁS - Scherer Péterrel a Közelebb! "kampányhoz"

Izgalmas napnak néztünk ma elébe, már csak a hajnali/reggeli városi szintű áramszünet miatt is, ami 4 órakor kissé rosszul érintett, főleg hogy 2 nem egyszerű gyereket kellett összerendeznem egy budapesti útra. :)




Azért a gyertyafényt leszámítva ma tök simán zajlott az amúgy reggeli mizéria. Úgyhogy még csak sietnünk sem kellett a buszpályaudvarra. Ott volt egy gyors reggeli.

Végre a buszon!!! :) Szuper jól bírták a 3 és fél órás utat a gyerekek. Tényleg le a kalappal előttük.



Sajna a kép nem tükrözi rendesen ahogy kinézett a Badacsony - bezzeg az elfelejtett vaku az becsillan - de olyan sejtelmes és félelmetes volt. Nagyon tetszett. :)


Budapesten várt minket talán mondhatom, hogy újdonsült jó barátom Danijela, a Magyar Rett Szindróma Alapítvány elnöke, aki mint mindig, most is nagy segítségemre volt. Ezúton is köszönet neki érte. Ő kísért minket egy stúdiólakásba, ahol Balla Vivienne a 2012-es év divatfotósa - sok sok újság címlapjának készítője - és csapata várt minket. Nagyon kedves, mosolygós banda. :)

Nem sokkal azután, hogy odaértünk, megérkezett - persze miért is nem akkor, mikor Nórival folyó ügyeinket intéztük - Zsófim párja Scherer Péter, Jászai Mari -díjas színész.

Nagyon kedves, mosolygós, közvetlen ember, - talán én nem voltam elég közvetlen vele, de nem én lennék, ha ez nem így lett volna :)- még családját is megmutatta nekünk.



Némi előkészület és annál kicsivel több diskurálás után elkezdődött a munka. Mind két alany nagyon türelmes volt a másikkal. Zsófi folyamatosan bürrögött és nyálzott, még jó hogy a színészek azért színpadi szereplés során kerülnek olykor érintkezésbe ilyesmivel, így edzettek ehhez a kis problémához. ;)



Maga a fotózás szerintem nem is tartott igazán sokáig. Vagy csak nekem tűnt kevésnek? Nagyon sajnálom, hogy csak azt az egy fotót fogom látni a nagyon sokból, amit a művész kiválaszt, na de talán a werkfotókból szemezgethetek kicsit. :)



Számomra nagy élmény volt, hogy ebben részt vehettünk. Remélem senkit nem bántok meg vele, de nem is az hogy színésszel, vagy hogy divatfotóssal csináltuk ezt végig, hanem hogy egyáltalán ezt végigcsinálhattuk, és jó ügyért tettük, ami a magunk érdeke is. És azért nem büszkélkedhet mindenki azzal, hogy igazi fotózáson, majd kiállításon s remélhetőleg a média különböző ágaiban is szerepelhet. Szerintem ez egy különleges dolog. :)

S tisztelettel és köszönettel adózom Péter és a többi művész felé, hogy kiállnak mellettünk, kiállnak egy olyan ritka betegség mellett, mint a rett szindróma.



A "munka" végeztével Danijela meginvitált minket magukhoz. Nagyon jól éreztem magam, és szerintem lányok is. Kaptunk fincsi ebédet, és pihenhettünk kicsit. :) Na és egy jót beszélgettünk.



A haza fele út már nem volt teljesen egyszerű és vidám, mert szegény Nórám már annyira fáradt volt, hogy minden hülyeséget kitalált, csak hogy tudjon min üvölteni, de persze azt váltig állította, hogy ő aztán nem fáradt. :)
A buszmegállóban sikerült 20 percig üvöltve kántálnia, hogy vegyem fel a nyakamba. Aztán a buszon összebarátkozott 2 nagyobbacska gyerkőccel, nagyon jól el is voltak, amíg Nóra még véletlenül sem akart szót fogadni, nem értette, hogy ne nyitogassa csukogassa a tálcát, üljön le, a biztonsági övet kapcsolja be - leghátul középen ült -, ha tovább indul a busz ne kukucskáljon ki a hátsó ablakon, ...................... :) Persze mindennek teli torkos üvöltés lett a vége, de legalább elaludt. Mindeközben Zsófi angyali gyerek volt. - Bezzeg most ébren van, 22:21 s bürrög, sisseg, kerreg. -
Végre elértünk Keszthelyre, leszállunk, erre Nóri újabb égtelen üvöltésbe kezd, hogy MOST RÖGTÖN AZONNAL MENJÜNK A PAPÁHOZ!!!! Majd meglátta a már egyszer kiszemelt játéktelefont a Fejlesztő Kuckónál, s akkor meg azért üvöltött, hogy MOST RÖGTÖN VEGYÜK MEG A "SZIÁT" s hogy AZ A ZSÓFINAK KELL! - nem is cseles a gyerek, mi? :)
Persze a tejvásárlás hallatán csillapodott kicsit, ráadásul önállósította magát és bevásárolt. Elkezdte az ajándékot rejtő mesefigurás tojásokat is számolgatni és felháborodva forgatta őket egy vonalba, mondván így nem lehet megszámolni őket. Hát nem jött be az ügyeskedése. Nem kapott csokitojást.
Persze a büntetés is megjárt ezért, 3 méterenként piros a lámpa álljatok meget játszottunk. S még várni is kellett, míg zöldre vált a szemafor. Ez egyébként jó buli, és szeretem, hogy játék által tudatosulnak neki szabályok, de valahogy a reggeli 4-kor kelés és egy pesti oda vissza út után, valahogy inkább büntetésnek éreztem a mókát.

Na de ami késik, nem múlik, gyerekeket gyorsan elrendeztem és jöhetett a várva várt forró zuhany, s "most" itt vagyok.



LÁTOGASSATOK EL A KÖZELEBB! - KIÁLLÍTÁS ÉS AUKCIÓ OLDALRA, ÉS LIKE-OLJÁTOK AZT! NEMSOKÁRA MÁR A MI KÉPEINK IS FELKERÜLNEK.

Figyelemfelkeltés egy rangos futóversenyen. - egyik szemem sír, másik nevet :)

A pünkösdi hétvégén alapítványunk lehetőséget kapott, hogy bemutassa magát és támogatói sátorral részt vegyen a VI. Intersport Keszthelyi Kilométerek utcai futóversenyen, amely egy többnapos "futófesztivál". Az eseményen Szili Danijela az alapítvány elnöke és jómagam vettünk részt és képviseltük a MRSZA-t. Annak ellenére, hogy az alapesemény mögött nagyon jó szervezés állt, a magunk részéről is nagy feladat volt megszervezni a saját ottlétünket, és minden szükséges kelléket beszerezni. Többször ütköztünk nehézségbe mint amire számítottunk - szerencsére egyik kedves ismerősöm és nővérem segített a technikai problémákat megoldani -, de összességében úgy gondoljuk, hasznos volt és a jövőben is hasznos hasonló eseményeken részt vennünk ahhoz, hogy az emberek tudjanak rólunk, lányainkról, és segítséget kaphassunk. Sajnos saját csapatot nem sikerült indítanunk, ami nagyon fontos lett volna a szórólaposztáson és a sátrunkhoz látogató résztvevőkkel való beszélgetésen kívül. Az ismertetésben nagy segítség volt, hogy gyermekeknek készültünk rajzolási lehetőséggel, lufi, játék és könyv osztással. A kis művészek jóvoltából több alkotásra tettünk szert, amelyek kikerülhetnek az alkotókörünk képei közé is. Nekem mint szervezőnek és érintett szülőnek, nagyon pozitív élmény volt, hogy rettes kislányom Zsófi mellé ültek gyerekek játszani, beszéltek hozzá, a szülők megsimogatták őt. Jó érzés, hogy az emberek nyitottak az integrációra, saját gyermekeiket nem zavarják el sérült társaik mellől. :) Remélem jövőre sokkal sokkal több aktív résztvevőnk lesz az alapítványon belülről, az érintett szülők közül, és ismerőseink köréből is. Vétek kihagyni egy ilyen lehetőséget. Már csak a hangulat miatt is. Mindenkire számítunk a későbbi hasonló eseményeken és remélem egy pár vagy akár sok tagú csapatot is sikerül indítanunk. A folyamatosan bővülő képeket megtekinthetitek a honlapon: http://www.rettszindroma.hu/foto/keszthelyi-futas-2013 Ez volt a hivatalos. :) Aztán jön a forróvíz, ami jobbára csak engem égetett. Nem szoktam nagyon káromkodni, nyilvánosan főleg nem. DE legszívesebben most cifráznám a cifrát is. Csak a fb-on van 471 ismerősöm, ezen kívül legalább még ugyanennyi. Ha leszámolom a külföldön lévőket, az 50 km-nél távolabbiakat, azokat akik nem lógnak az internet előtt, a kirándulókat, betegeket és akikkel a köszönő viszonyon kívül más nincs, akkor is jócskán lehettek volna olyanok, akik ha más nem némi buzdítás gyanánt 1-2 percre odaszaladhattak volna hozzánk. De a 2 kezemen megtudom számolni összesen hány ismerős és barát (?) mutatott érdeklődést a dolog iránt. Mérges is voltam, aztán szomorú. Most nem tudom milyen, de közömbös semmiképp. Ha lesz még ilyen, nagyobb reklámot csapok az egésznek. Csak hogy ne az legyen az akadály, hogy valaki nem tudott róla. :) NA mindennek ellenére én személy szerint nagyon jól éreztem magam, a lányok főleg. Zsófinak egy hangja nem volt a két nap alatt, míg a Főtéren voltunk. Még csak bürrögni sem hallottuk. Kicsi lányomnak pedig ez volt a Kánaán, persze azért vele voltak súrlódások - főleg mikor úgy döntött, ő megmártózik a jéghideg szökőkútban, s mikor várni kellett, hogy ő is versenyezzen, na meg a legjobb mikor kiverte a balhét a színes felnőtt sportcipőért. :) - egy alkalommal akkor, mikor már mehettünk a rajthoz kijelentette, hogy nem jó neki az a cipő ami rajta van, mert az nem futócipő, és MOST vegyek neki sportcipőt. De élvezet volt neki az ebihalvadászat, az ugróvárak, a verseny, a játszótér. Minden. Na és végre volt este társaságom. Hiszen vendégül fogadhattam Zsófi egyik sorstársát, annak anyukáját, nagyiját és kishúgát. LEGKÖZELEBB TI IS GYERTEK EL!!!!!!!!

Játszótér - csupa pozitív élmény ;)

Nagyon régen jelentkeztünk már. NA de csupa pozitív élménnyel gazdagodtunk az elmúlt hónapban amit részben a hirtelen nagyon jó időnek köszönhetünk. :) Akárki találta ki az integrációt, nem volt hülye. - annak ellenére, hogy vannak még hibái a rendszernek és nem is mindenki fogadja el, hogy ez jó. Napközi után fel szoktuk venni Nórit, és rendszeres programunkká vált a játszótér látogatás - udvar híján ugye, de ki gondolta volna, hogy ez nem is nem is negatívum, hiszen ha lenne saját kertünk, nem biztos, hogy sokszor látogatnám a közösségi szabad tereket. Zsófi ott uzsonnázik, közben Nóri elfoglalja magát, sőt már kezd barátkozni is. Na és már velem is kezdenek az anyukák szóba állni. Vagy én velük? :) Biztos gondot okoz sok embernek, hogy kérdezzen e Zsófiról, vagy ne. Nem harapok és nem is haragszom sem az előbbiért, sem az utóbbiért, bár beszéltem már Zsófiról annyi emberrel, hogy jól esne valami más téma is. Főzés, óvodák, akármi. :) A lényeg, hogy Zsófi az elmúlt hónapban 2x sírt csak a játszótéren, akkor is csak mert egyik alkalommal bekakált, másik alkalommal meg annyira éhes volt már. Szóval biztos jól érzi magát. Amúgy is szereti a zsibongást maga körül. Úgyhogy a játszótér szuper jó hely neki. Ami pedig a legjobb, hogy már többször előfordult, hogy szeretett volna kiszállni a kocsiból. Bele kell rakni a homokba, hintázni kell, sőt volt, hogy ahogy kiemeltem a kocsiból, elkezdett lépkedni, és 2-3 métert folyamatosan váltott lábbal lépkedtünk a rugós hintáig. Azért az nagy szó, hogy JÁTSZANI AKAR! :D Biztos érzékeli, hogy a többi gyerek is ott jól érzi magát, rohangál, játszik és szeretne ő is csatlakozni a maga módján.Nagyon jó hatással vannak rá az ép gyerekek. Többet mosolyog, olykor már kacag is. Na és amióta kifárad délután szívesebben megy haza, nem áll neki üvölteni amint belépünk a lépcsőházba. Kicsit visszakanyarodok a szülő témához. Nagyon nehezen indult, indul be a kapcsolatteremtés. Ami számomra nagy meglepetés volt, és remélem nem bántok meg vele senkit, de mikor nem a megszokott játszótérre mentünk, jött egy család a homokozóhoz, apuka anyuka szoli barna, kigyúrt sportos csinos emberek, látszik rajtuk, hogy semmilyen téren nem az átlag, de jóval kedvesebbek, barátságosabbak voltak mint akikkel majdhogynem napi szinten találkozunk. Nem tudom jól leírni, de érdekes élmény volt. Remélem a jó élmények még gyűlni fognak játszótéren és talán hamarosan a strandon is. :) Szép hétvégét mindenkinek és ne feledjétek az anyák napját! :) Nekem még úgyis várnom kell rá legalább egy évet! :)