Munka

HÚÚÚ! Már több mint 2 hónapja nem írtam itt bejegyzést, egy két facebook jegyzet került csak ki a kezem alól. Ez már a trehányság netovábbja. Bár a technika is kibabrált velem az elmúlt időszakban. :)

Megint a nagy kérdés, vajon hol kezdjem??? -kicsit kijöttem a gyakorlatból.

2011. nyarán beírattam Zsófit azzal a céllal napközibe, hogy munkát keresek. A Keszthelyi Munkaügyi Központba regisztráltam és bújtam a hirdetéseket. Az akkori gőzerő hozzásegített egy támogatott "tanfolyamhoz", ami nagyon jó volt, hiszen végre hasznosnak éreztem magam, társaságban lehettem, és még némi reményt is adott. Aztán felajánlottak egy-két délutános takarítói állást, de azzal szembesültem, hogy megoldhatatlan a feladat, - igaz sokan mondják, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Aztán mikor jobban belegondoltam a munkavállalásba, egyre jobban lekonyult a szám. Tavaly még a munkaügyön is köteleztek a regisztrációm szüneteltetésére, hiszen gyesen vagyok, hivatalosan nem kereshetek munkát, bár jogilag dolgozhatok gyes mellett. Hát szuper. :/
Aztán egy nap tesóm felhívott, hogy Hévízen a DM-be keresnek takarítót. Megtörtént a jelentkezés, a személyes konzultáció, és azt hittem meglesz ha nem is az álom munka, de a legjobb. Hétfőtől péntekig, 4 órában délelőtt. 3/4 8-tól "délig". Madarat lehetett volna velem fogatni. Aztán jött a telefon, hogy inkább azt veszik fel, aki délután tud menni. Újabb csalódás. S elkezdtem kifogásokat gyártani és magam azzal nyugtatni, hogy úgyis megoldhatatlan lett volna. 1. Zsófi alig aludt abban az időszakban, tehát regenerálódás 0. 2. Nórit már fél 7-kor le kellett volna adnom a bölcsiben, 3. Zsófi miatt valakinek a napköziben korábban kellett volna munkába állni, hogy kiérjek Hévízre munkakezdésig. 4. Ha valamelyik beteg, mindjárt szabi, táppénz, és nem hiszem, hogy jó szemmel nézték volna a dolgot. 5. Aztán nem kerestem volna annyit, hogy megérje HIVATALOSAN gürizni. Arra a meglátásra jutottam, hogy csak arra lett volna jó a munka, hogy végre társaságban legyek, ne legyek kis túlzással kirekesztett.

Amit megállapítottam még, hogy Zsófi mellől munkába állni, hát gyakorlatilag lehetetlen, hacsak nem valami rendszeres alkalmi fekete munkáról van szó. Viszont az se nagyon van. Igaz nem is hajtottam teljes erőbedobással, hogy legyen.
Persze a lelkiismeretem folyamatosan szajkózza, hogy HASZONTALAN VAGY! ÉS csak én változtathatok ezen, de vajon akarok rajta? S ha akarok, akkor lesz aki vigyáz Zsófira hétvégén, délután, bármikor ha én melózok? Hát itt a bökkenő. Nincs, nem lesz. Akkor meg mégis hogyan?? Vállalkozás? Miből? Mit? Mégis Kinek?
Egy lehetőség van, azt is csak húzom halasztom. Már rég túl lennék rajt, ha kicsit jobban akarom. Vagy ha több az önbizalmam, hogy igen én erre jó lennék, és én ezt jól tudnám csinálni.
Egy tanfolyam, amivel olyan dolgot tanulhatnék meg, amit a környéken se csinál senki. Magam sem értem mi tart vissza.

Jelenleg szűk 4 órában tudnék dolgozni, ha nem a város túlsó végén van a munkahely, természetesen csak hétköznap.

Nem tudom az emberek hogy látják úgy általában a helyzetét annak, aki súlyosan halmozottan sérült gyereket nevel. De nem fenékig tejfel, el lehet hinni. (Nem öröm bezárva lenni, folyamatosan 24 órában készenlétben lenni, s reggelente úgy felkelni, hogy ugye nem ma lesz valami nagy baj a gyerekkel. Főleg ahol komoly tünetek társulnak az alapproblémához.) Mi például szerencsések vagyunk, hogy Zsó még "jó" állapotban van, hogy a családom amiben tud segít minket, hogy sokan mellénk állnak a kupakgyűjtéssel és hogy Keszthelyen van olyan iskola, és van olyan nappali szociális intézmény, ahol pár órában ellátják ezeket gyermekeket, fejlesztik őket, ezzel is némi terhet levéve a szülő válláról, s megkönnyítve az otthoni teendőket. Vannak olyan városok, a kis településekről már nem is beszélve, ahol ilyen intézmények nincsenek. S akik ilyen helyen élnek, szinte teljesen ki vannak rekesztve, hacsak nem áll mögöttük olyan család, barátok, aki támogatni tudja őket.

Manapság gyerek nélkül is nehéz a biztos, állandó munkahelyet megtalálni, nem gyerek mellett, ne ítéljetek elsőre! :)

"De nehéz az iskolatáska!"

HÚ! Hát nem egyszürő tanévkezdésünk volt. Az első akadály ott kezdődött, hogy senki semmit nem tudott. Augusztus vége felé felvettem a kapcsolatot a gyógypedagógusunkkal (Legalábbis nagyon reméltem hogy marad az aki volt. Semmi pénzért nem cserélnék. :, hogy valami kis apró infóval lásson el. Sajnos akkora volt - tán még kicsit az is - a fejetlenség, hogy még ő sem tudta, ki, hova, milyen óraszámban, kihez fog kerülni. Azért szegényemet nyúztam pár naponta, hátha, hátha van változás.
Egyik társammal igencsak sérelmeztük az intézmény részéről, hogy semmi tájékoztatást nem nyújtottak nekünk. Nem kell nagy dolgokra gondolni, hiszen ha nincs megfelelő rendszer, s nincsenek meg a megfelelő infók arról, hogy mi lesz a diákok (hiszen a mi gyerekeink is azok, még ha nem is a szó szoros értelmében)sorsa, attól még egy papírfecnin, vagy telefonon, esetleg az interneten keresztül küldhettek volna értesítést az évnyitóról, hogy az új törvénymódosítások miatt változások lesznek az intézményen belül, új szakszolgálati rendszer lesz, és hogy ezek miatt nem készül el a gyermekek beosztása az évkezdésre, de kis csúszással nekik is megkezdődik a tanév. Legyünk türelemmel. - szerintem ez esetben nem is járt volna senki nyakára a szülő, vagyis én. :)

Persze azért pozitívan alakult a dolog, hiszen tanévnyitó után már eldőlt, hogy Zsófi megkapja azt az óraszámot, amit a tanulási képességet vizsgáló bizottság JAVASOLT. S ezt azért emelem ki, hiszen ez tényleg csak javaslat. A befogadó intézmény nem köteles betartani, s sajnos országos szinten sok hely van, ahol nem is tudják, hiszen nincs rá kapacitás. Megjegyzem igazából itt sincs, mert több gyerek kerül a speciális csoportba, mint amennyit 1 gyógypedagógus és egy gyógypedagógiai asszisztens "kívánna". Úgyhogy minden tiszteletem nekik, hogy vállalják, és csinálják, és ami talán ennél is fontosabb, hogy szívvel csinálják a feladatukat.

Majd nem volt még ez elég. Ha jön a baj, csőstől jön. :) Végre bejutottunk a suliba, kicseréltük a pelust. Zsó puffadt hassal, feküdt a művelet után, kvázi nem bírt megmozdulni - gondolom én. Egyszer csak blaggy, hányt egyet. Kicsit sok volt a letykó a pociban, büfi meg nem volt evés után elegendő, így könnyített magán. Soha nem volt bukós, hányós; eddig háromszor volt hányásos problémája, abból 2x kontroll bennfekvésen a kórházban kapott el vírust. Szóval egész jó arányunk volt a 6 év alatt. :)Szerencsére ezután megkönnyebbült a kis pocija és minden rendben volt vele.

Szóval érdekes, de jó első napunk volt a suliban. (Sajna sikerült a 2. napra is némi megpróbáltatást eszközölnöm a gyereknek. Reggel frissen üdén kipattantam az ágyból ;) :), míg lányok aludtak az asztalra készítettem a reggelit, hogy Zsót meg tudjam etetni még suli előtt. Sajtos májkrémes kenyeret kentem neki, tele raktam ráadásnak paprikával. Kell a vitamin is. Mindenki felkelt, eljött a reggeli ideje. Zsó kicsit kérette magát az étellel, de minden falatot jó ízűen megevett, ami elütött a megszokottól, hogy minden falat után ráhúzott a teás üvegre. - ezt egyedül végzi, nagyon ügyes.
Nem tudtam mire vélni a sok ivást. Mikor végeztünk, gondoltam bedobok egy szelet kenyeret én is azon módon, mint ahogy Zsónak csináltam. Na akkor tudtam meg baja volt Zsónak. Erős volt a paprika. :) Na Zsó családban marad, nálunk mindenki megeszi a csípős dolgokat. :) Biztos ízlett neki, mert ha nem így lenne, üvöltött volna.

Az iskolából ma pozitív visszajelzést kaptunk, Zsó jó hangulatban volt. Megismerkedett a többi csoporttársával.
Persze hiba ide is csúszott, elfelejtettem neki tízórait csomagolni. :/ :)

Remélem holnap már jobban sikerül a nap.

Nem csak Zsófinak, hanem Nórinak is nagy nap volt a tegnapi. Az én cserfes kislányom óvodás lett. Egy kis katicabogár a Bóbita csoportban. Mivel bölcsiből ment át, nem kellett beszoktatás, már egyből maradhatott egész nap. Általában nem aggódom miatta, hiszen mindenhol/bárhol jól érzi magát, csak ne kelljen itthon lennie. De azért ez mégiscsak egy mérföldkő, egy nagy váltás, új gyerekek, új gondozók. Azért az én szívem is belesajdult egy kicsit. :)
Reggel úgy indultunk, hogy még föl se kelt, a takaró alól rámförmedt, hogy mikor indulunk már az óvodába, mert ő nagylány, és ő már oviba megy. (Kár hogy pár hét múlva ez már nem így lesz, na de kivétel erősíti a szabályt, miért ne lehetne. :) Uzsonna után mentem érte. Kicsit szontyolinak tűnt, de hamar vidám lett. Próbáltam finoman faggatni az első napról, nem volt túl szószátyár. De azért azt mondta holnap is eljön az oviba. :)- így is lett. :)

Strand

Idén nyáron váltottam strandbérletet, gondoltam kihasználom a lányokkal a lakóhely adta lehetőségeket, valamint az elmúlt 20 évben (Úristen már mondhatok ennyit? :)kb. 5 alkalommal voltam a Balcsin, s ez ahhoz, hogy itt lakom mellette, nem nagy szám, pótolni kell a lemaradást. :).

Nórim egyértelmű volt, hogy élvezi, bár az első 2-3 alkalommal engem a frász kerülgetett, el ne merüljön, ne menjen nagyon beljebb a vízbe, de mint afféle talpra esett kis fehérnép, bebizonyította, hogy kár aggódni. :) Bár ez az összeszorult gyomromon mit sem változtatott, mikor vízbe ment. :)

A nagy meglepetés Zsófi volt. Már párszor voltam lenn vele, de úgy istenigazán nem élvezte, s vizet is csak a lába érhetett, mert ha már a hasa vizes lett, üvöltött mint a vadszamár. Bár azt hozzá teszem, 1 héttel ezelőttig azért a Balcsi hőfoka sem volt épp emberbarát.

Most viszont annyira meleg, hogy Zsófim még élvezi is. Az a kacaj, amiket a vízben levág, ... nagyon aranyos. Teljesen el tud lazulni, fröcsköl, tudok vele ugribugrizni. A tegnapi nap folyamán egész nap a Keszthelyi Városi Strandon voltunk, 2x bele tudtam vele menni, és nem is kevés időre.
Zsófi amúgy is szereti a nyüzsgést, úgyhogy ez a hely külön jó neki. Szerintem figyeli az embereket, és tanul. :)

Rettes Szülők! Próbálgassátok ti is ha van lehetőség, hogy bírják a csajok a vizet! :)

Képtár:)

"Közös közösségi" programok - :)

Gátlástalanul elhordom Zsófit nyilvános helyekre, a legtöbbször jól sülnek el ezek a kalandok, mint ahogy a mai is, amikor is a karmacsi bucsuban jártunk. Persze ez a helyzet más, mert gyakorlatilag az ott lévők 95%-a ismer minket. De jó érzés, hogy egy kedves mosolyuk, pár jó szavuk, érdeklődésük, és bizony érintésük is van hozzánk. Számomra ez szívet melengető.

Nem beszélve arról, ha az alap komfort érzete Zsónak ki van elégítve, még élvezi is a forgatagot, a nyüzsgést, a gyerekzsivajt, a hangos zenét. Figyel, fülel, tanul. S még kér is. Kissé szomorkás lettem, mikor a többi gyerek futott az ugrálóvárba, és önfeledten ugrabugrált, és Zsófi kérőn "stírölte" a nagy, színes mozgó monstrumot, s a mellette lévő kacatos sátrat. De közben öröm is volt, hiszen nem közömbös számára a külvilág.

Nem rég , egy szülőcsoportban arról "diskuráltunk", hogy ki hogyan viseli a bámulást, az esetleges beszólásokat, és úgy általában az emberek reakcióit, mikor látják, érzékelik a sérült gyermeket a közelükben, és hogy van aki nem mer elmenni a gyerekkel különböző rendezvényekre. (Persze nálunk mindig lutri, hogy Zsófi mennyire viseli vagy élvezi az inkább Nórinak való programokat, de ha meg sem próbáljuk, akkor sosem tudjuk meg. Mi is voltunk már olyan szituációban, mikor jobbnak láttuk otthagyni a programot, s volt hogy mielőtt indultunk volna szóltak gorombán ránk, de mindez nem tántorít vissza attól, hogy a gyerekeket közösségbe vigyem.)

Vissza kanyar. Szerintem én már elég jól tűröm, és kezelem ha megbámulnak, ha nem tudják az emberek mitévők legyenek velünk, vagy ha sértegetnek. De azért sokat számít, hogy bal vagy jobb lábbal keltem e fel.) Nem lévén agresszív és odabökös, a sértéseket jobbára elnyeltem, vagy elengedtem a fülem mellett, persze kivétel erősíti a szabályt, van amit évek óta mesélek, ha épp a témához kötődik. Ilyen példa az, mikor nem akartak minket felengedni -5 fokban a buszra, mert a babakocsit nem lehet feltenni, persze a csomagtartó zárva, és egyébként is kicsi, összecsukott állapotban a bébihajtányt nem lehet tartani fizikailag, ha gyerek is van a kézben, és nem mellesleg még csak segíteni sem akart a sofőr, hogy gond nélkül feljussak a buszra. Megjegyzésként pattogott velem, hogy miért nem autóval járok, minek hurcolom a gyereket, meg hasonlók.

Aztán azért pozitívabb, vagy akár semleges dolgok. Város és város, nép és nép, nem és nem között is van különbség.
Például Hévízen sétáltunk egy viszonylag forgalmas helyen, a járókelők nagyobb része külföldi volt, és minden második c sapat megbámulta Zsófit - nem sértőleg - és odamosolyogtak neki. Pesten rá sem néznek, Keszthelyen, a lakhelyünkön sem nagyon néznek ránk, főleg a középkorúak. Az idősek megszólítanak, volt hogy csokit nyomtak a kezünkbe, 1-1 idősebb bácsi kiosztott vagy tényleg tök hülye tanácsokkal, sőt utasításokkal látott el. A fiatalok a legérdekesebbek számomra. A környékünkön 2 középsuli is van. A lányok, nem mernek ránézni a gyerekre, sokkal több fiú (úgy hiszi) titkon bámulja, utána néz. És ők sem sértőleg. Mintha a marcona tini külső érzékenyebb lelkeket takarna, mit a bájos csajoké. Persze ez ahogy idősödnek, mintha az ellenkezőjére változna, de azért nem mernék általánosítani.

Kis kalandozás után megint vissza térek a közösségre. Járunk strandra, játszótérre, még múzeumban is voltunk, bűvészelőadáson, állatkertben, koncerten, futóversenyen,....
S azért az esetek nagy részében jókat tapasztaltam. Van egy olyan érzésem, hogy ahogy idősödik a gyerek, és a korát illetően felnőtté válik, már nem lesznek az emberek olyan toleránsak, de addig még van pár év, lehet a társadalmat kismértékben formálni, ha megváltoztatni nem is; lehetnek még az emberek elfogadóbbak, érdeklődőbbek, bátrabbak. Persze mindig lesznek bunkók, és hülyék, de velük meg nem kell foglalkozni. Ki a sérülteket nem bírja, ki a politizálókat, ki a melegeket, ki a cigányokat, ki a rövid hajúakat, ki a piszéket, ... fehéreket, feketéket, tarkákat. Nem lehetünk mindenkinek kedvesek, szépek.
S minden sérültet nevelőt arra buzdítok, hogy MOZDULJATOK KI! S a jó élményeket emeljétek ki a képzeletbeli idővonalaitokon!

Megint kesze kusza lett, csapongó. S nem teljes, de azt hiszem fáradt vagyok összeszedni még azt a sok mindent, amit itt leírnék nektek. Egyszer kétszer majd még visszatérek erre a témára, kalandjaink hozzáadásával- :)

Puszi és köszönet mindenkinek, aki olvas!

Elszáll a kismadaram. :)

Csupa szórakozás és élmény

Nagyon ritkán jutok el olyan helyre, ahol szórakozni lehet, ahova igazán csinosan fel lehet öltözni. Talán még nem is voltam.

A képet Tóth Gábor készítette)

Ezért nagyon nagy élmény volt számomra az a kiállításmegnyitó, ami a rett szindrómás lányokért, Zsófiért is megvalósult.
Ezen a héten kedden (2013. július 23.) tartottuk - talán mondhatom így :) - a Közelebb! kampány első kiállításmegnyitóját Budapesten a Mozaik Kávézóban. 10 Balla Vivienne fotó került a falakra, amelyeken színészek és rett szindrómás lányok, köztük Zsófi is szerepel. Olyan büszkeség fog el, hogy ezt mondhatom. Zsófi ebben a különleges helyzetben. S tulajdonképpen én is, s nem csak különleges, de megtiszteltetőben is.

(A képet Solti Attila Tamás készítette)

Nagyon jó volt, hogy belekukkanthattam ennek az eseménynek, és az alapítványnak köszönhetően a budapesti esti forgatagba, amiben még soha nem volt részem. Kiöltözhettem, és bár nem a legelőnyösebb volt a hacukám, de nagyon jól éreztem benne magam, s hogy őszinte legyek, a sok sok színes és érdekes ember között talán nem is tűntem ki, gátlások nélkül vegyülhettem el és érezhettem jól magam. Egyedül, gyerekek nélkül, jó emberekkel.
Sosem volt szereplési vágyam, de jó volt valami fontosban részt venni, és szerepelni benne.

:) :) :)



Persze megint a hátam mögött sorakozik egy csomó ember akinek köszönhetem, hogy ott lehettem a Mozaikban. (Köszi anya és apa, hogy akik vigyáztak a lányokra; köszi tesóm, hogy kölcsönadtad a ruhád; köszi Paksa Niki - fodrászom, sminkesem és "felékszerezőm"; köszi a fuvart és szállást Gyuszinak; köszi Szabina barátnőm azt, amit nem nevezek nevén :); köszi Kati a szervezést; és köszönöm a Mozaiknak és minden támogatónak a sok sok munkát és megjelenést.

Legközelebb, szeptember 6-án és 17-én ti is gyertek el, akkor már az Átrium Filmszínházba! Felejthetetlen élményben lesz részetek! :)

Tábor

Több mint egy hónapja nem írtam bejegyzést, lesül a képemről a bőr. :) Pedig aztán elég esemény dús volt az elmúlt időszak, Zsófinak és nekem is.

A legnagyobb a Rett Családi és Terápiás Tábor Agárdon, június 30. és július 5. között.
Engedjétek meg, hogy egy nagy nagy KÖSZÖNÖM-öt mondjak máris mindazoknak, - a teljesség igénye nélkül -, akik hozzá segítették Zsófit ahhoz, hogy ott lehessen, ott jól érezze magát.

Szili Danijela - kuratóriumi elnök MRSZA
Edinger Katalin - kuratóriumi tag MRSZA
László Tímea
Markó Dorottya - Zsófi segítője
Altbacker Zsuzsanna - Zsófi segítője
Barcsai József - szállítónk
"lovasok"
"KUTYÁSOK"
.
.
.
.


Nagyszabású írásra készültem, a magam, Zsófi és segítői nézőpontjából is leírva a tábort, leírva a jelenlegi állapotomat, de valahogy nem megy. Magamban vagy 100 -szor megfogalmazódott már, de képtelen vagyok leírni. Annyi minden kavarog és gyűlik a fejemben napok/hetek óta, aminek rendbetételén a "problémáim" - piszlicsáré lelki nyavalyák - sem segítenek, s mivel elég negatívnak, rossz kedvűnek érzem magam, nem tudok jól írni, még erről a szuper jó dologról sem mint a tábor. (Lehet hogy egy másik írásban robbanni fogok, s előre elnézést amiért rátok zúdítom magam.)


Szóval kanyar vissza Zsófira:

A tábori képeket látva és a beszámolókat hallgatva, úgy érzem és látom, hogy Zsónak ez egy nagy kaland volt, ő szuperül érezte magát, persze az utolsó előtti éjszakát leszámítva, de azért itthoni viszonylatban is az már jó aránynak számít ha 5 éjszakából csak 1-et kiabál végig, hát akkor még idegen környezetben.
S nemhogy jól érezte magát, még "barátot" is szerzett, egy Jakab nevű kisfiú személyében. :)
Ami a legjobban tetszett neki szerintem, az a kutyás foglalkozás. Simán párnának használta a gyönyörű fekete ebet.
Azt szerintem mondanom sem kell, hogy egy ilyen tábor csak önmagában is egy remek kezdeményezés, és remélem minden lány, szülő és segítő legalább annyira jól érezte magát, mint Zsófi. Remélem jövőre is lesz lehetőség megrendezni még több rettes lánynak ezt az eseményt.

Amit hiányoltam Zsófitól, hogy nem volt tőle kacarászós élménybeszámoló, mint amit 1-1 kiruccanás alkalmával szokott csinálni. Lehet hogy csak a 6 napot kicsit tovább tartott felemésztenie, nem tudom, s úgy gondolta, hogy a tábor utáni valamelyik éjszaka pótolja a dolgot, s órákon keresztül megállás nélkül felváltva nevetett, mosolygott, kacagott és röhögött.

Ami engem illett, idén nem volt nehéz ott hagyni Zsófit a táborban, persze 1-szer 1-szer azért én is elbizonytalanodtam; de szidtam is magam, vagy csak a lelkiismeretem kalapálta a fejem, hogy alig vártam már, hogy kicsit megszabaduljak Zsófitól. Legalábbis éjszakára. Végre nem kellett senkihez felkelni. :)
Egy csomó tervem volt a szabadságom idejére, amiből semmi nem sikerült, de azért voltak jó és spontán programjaim is. Gyerekek! MOZIBAN VOLTAM! Utoljára gimiben (Úr Isten! 8 éve) voltam moziban, akkor is kötelező jelleggel a Sorstalanság című filmen. De ez most, hát komolyan mondom, rá tudnék szokni. :)
Sajna feltöltődés helyett azért sikerült egy csomó negatív energiát beszívnom, amit még nem tudom hogyan fordítok az ellenkezőjére, de megpróbálom majd. Hogy közhelyes legyek kicsit, egyszer fenn, egyszer lenn.

KÉPEK: Valamiért egy fotót sem sikerült feltölteni, - amit nagyon sajnálok, mert olyan jókat válogattam, de a következő linken azért megtekinthetitek őket!!!

NA jó, a linket sem sikerült, de a lenti alapján rátaláltok.


http://www.rettszindroma.hu/foto/csaladi-es-terapias-rett-taboragard-2013

(Nesze nekem negatív energiák, még ez sem sikerül. Mindjárt robbanok. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!) :)

Apa

Ha minden igaz, apák napja van. Soha nem ünnepeltük, szerintem nem is fogjuk.
Ugyan a blogom alaptémája a rett szindróma, és ami vele jár, de nem tudok elsiklani az felett, hogy nem vagyunk teljes család, és hogy Zsó biztosan érzékeli ezt, Nóráról nem is beszélve, aki napi szinten emlegeti az "édesapját".
A mai nap meglátogatott minket a fennt említett. Sajnos nem teljesen úgy, ahogy megbeszéltük már rég, de még határeset volt. Nóra természetesen csüngött rajta, amit egyszerre volt öröm és szívfacsaró látni. Hiszen feltétel nélkül szereti Nóri, s kicsit úgy éreztem ki van használva, hiszen apuka azt mondta, azért jött Nórihoz, mert a kislány legalább szereti őt. Nem fordítva kellene lennie? S ez nem kihasználás? Úgy féltem Nórit, hogy csalódni fog - persze olykor kell, de ráér majd mondjuk a nagy Ő-kben csalódni, nem az apukájában kellene.
Igaz számosszor kívántam, kívánom néha most is pokolra az apukát, de azért szerettem, és igyekszem szeretettel gondolni rá, még ha egyes cselekedetei után ez nehéz is és igyekszem a gyerek előtt halvány színekkel azért megfestett realitásban, de nem "mikrorealizmusban" ecsetelni a helyzetet. - a nyelvtani helytelenségekért bocsi.
S ami azért kapcsolódik az általunk megélt retthez.
Szerintem Zsó nem rajong "apáért". Mivel mindannyian az udvaron tartózkodtunk, egyértelmű volt, hogy apa őt is üdvözli, bár szerintem Zsó érzékelte, hogy inkább illemből, mint szeretetből s eszerint is reagálta le szerintem -, persze lehet ez másképp, nem állítom, hogy nem,de nem faggatom ez ügyben a másik felet kerülvén a vitát - a dolgot. Eltolta magától apa sajna alkohol gőzös arcát és tiltakozóan elfordult.
Mivel elszaladni és jól "odamondani" nem tud, azért elviselte, hogy később kb. 1 percig apa tartotta. Mindig rá kell szólni apára, hogy Zsófit is köszöntse, búcsúzzon el tőle. Tudom nehéz, gondolom férfiként még nehezebb olyan gyerekkel, aki nem a megszokott vagy elvárható módon reagál, de könyörgöm, 3 évig nap mint nap kapcsolatban voltak, olykor etette, a fürdetésnél segített, az ölébe tartotta, akkor most miért kell ennyire távolságtartónak lenni vele? Legalább azalatt a havi 3-5 óra alatt vele is erőltetné meg magát, nem csak Nórival. Persze az alapprobléma miatt nem számíthatunk semmi jóra, és megvan a nem szép véleményem és érzéseim is, de nem ide való, így megkíméllek titeket, őt és magamat is attól, hogy ennyire nyilvánosan megosszam azt.
Egy szó mint száz, nem működik rendesen a kapcsolat apa és lányai közt, s sajnos soha nem is fog, de azért igyekezni lehetne, csak akarni kellene. :)

Na ennek lehet, hogy se füle, se farka nem volt, de azért remélem értitek.

Azért boldog apáknapját minden gyermekes hímneműnek! Szeressétek fiaitok-lányaitok igazából, feltételek nélkül, legyenek bármilyenek is! :)