2013. december 31., kedd

Furcsa álmok

Nagyon ritkán, és még csak nem is rendszeresen, de olykor olykor álmodok arról, hogy Zsófi jár, vagy olyat tesz, amit amúgy nem. Talán eddig az nem is fordult elő, hogy álmomban beszélni hallottam.

Homályosan emlékszem az alap eseményre,   arra, hogy Nórival valami megmentős, hősös játékkal múlattuk az időt, mire Zsófi megszólalt mosolyogva, hogy: "Segítség! Bea néni húzz ki a medencéből!" - Bea néni gondolom kedves gyógypedagógusunk akart lenni.

De arra tisztán emlékszem milyen volt Zsófi, még most is látom magam előtt az arcát, látom ahogy mozog a szája, és hallom a kiadott hangokat. Hú!! Kiráz most is a hideg tőle, ahogy leírom.

Biztos más sérült gyereket nevelő szülővel is történt hasonló, megosztanátok velünk, hogy ti hogy emlékeztek, hogy élitek meg ezeket az álmokat?

Szerintem nagyon érdekesek lehetnek.

2013. december 28., szombat

"Nem katasztrófa, csak karácsony"

Az adventi bejegyzést nem bírtam úgy megírni, hogy az nyilvános lehessen. 3-szor álltam neki szerkeszteni, de sehogy sem tetszett. Majd jövőre megpróbálom újra. :) -

 Nem tudom más (súlyosan) halmozottan sérült gyereket nevelő szülő hogy oldja meg, főleg ahol több gyerek van, hogy a "problémás" gyermek se maradjon ki a készülődésből, a várakozásból, a csodából, az ajándékozásból. Én nem épp Zsófi képességeihez mérten tettem, mert beleerőszakoltam az ecsetet a kezébe, ha kell ha nem bekapcsoltam neki a díszvilágítást, még tésztát is szaggattam vele. Nem tudom mennyire fogja fel a télapót és a karácsonyt, de azt érzi, látja, hogy valami más, valami készül. Tudja, hogy a piros zacsi finomságot rejt - még ha idén szegény Mikulásnak nehéz dolga is volt a tejfehérje és tojásfehérje érzékenység miatt. De azért feltalálta magát, aszalt gyümölcsöt, gumi,- és zselécukrot hozott. Na meg sok sok müzlit, amit Zsó nem ehetett meg. Kérdem én, mi a francnak a müzlibe joghurtpor és tejsavópor? Minek? :)
Az advent várakozásainkon felüli volt, több helyre is meghívtak minket ünnepségre.  A "mindenki karácsonyára" a Csány-Szendrey ÁMK-ba, az "egy doboznyi szeretet" jótékonysági rendezvényre a Festetics Kastélyba. Fura, de jó érzés volt részt venni ezeken.

Eljött a várva várt ünnep, amit a szüleimnél töltöttünk, a családi Jézuska oda jött, szép nagy fával, gyerekeknek ajándékkal. De valahogy Zsófit nem hatotta meg a dolog. Kicsit jobb reakcióra számítottam tőle. Nem hempergett a fához, nem cibálta meg, még csak rendesen meg sem bámulta. Elég elkeserítő volt. Aztán az ünnep után Zsó megbetegedett, én meg besokalltam, és haza mentünk Keszthelyre édes kettesben. Zsó kiütötte magát, így az otthoni kicsi fánkat fel tudtam díszíteni, egy kedves hévízi srác gyűjtés kezdeményezéséből kapott ajándékokat alá tudtam halmozni. Végre (igaz csak telefonon) beszélgettem egy jót rég látott barátnőmmel, neteztem, olvasgattam. Terveztem, hogy ha a lányok (Nóri) szobáját a sógorom átkeni (Ugye? Ugye? :),  mit hova pakolok vissza, hogyan is rendezzem át a kéglit - immár beköltözésünktől számítva már vagy huszadszor. Örök hibám, hogy sehogy se tetszik huzamosabb ideig. :( - aztán elnyomott az álom.
Ma reggel Zsót elrendeztem, evés után gondoltam megmutatom neki a "Jézuskát", pelus csere után felült, meglátta mi van a  szoba sarkában, úgy pattant fel a kanapéról és indult meg, hogy azt hittem mindjárt magától jár. Úgy szedte a lábait, mint még soha. Mosolygott, megrángatta a fenyőágakat, amiket elért díszeket megvizsgálta, megszagolgatta a mézeskalácsot és neki állt hammogni, hogy kér belőle, végig tapogatta a fa alá rakott ajándékokat. Hirtelen köpni nyelni nem tudtam, rohantam a telóért, hogy megörökítsem a reakcióját, ne csak nekem legyen emlék, más is lássa, erre vaku nuku, lemerülés esélye kb. 99%. Nem hittem el, hogy ilyen szerencsétlen vagyok.

Na de azért sikerült 1-2 kicsit homályos fotót készíteni. :) Meg egy kis videót, aminek a végén kicsit bekómázott a gyerek. :)




 Amúgy elég hülyén álltam ehhez a karácsonyhoz, mert szerintem az emberek többségének van egy nagy hibája, mindig azon keseregnek ami nincs, és nem tudnak azért hálát adni és annak örülni ami van. Mert bizony nagyon jól esett, hogy a gyerekek sok ajándékot kaptak, jól esett, hogy 25-én jó hangulatban a család elbeszélgetett míg a gyerekek játszottak, jól esett, hogy viszonylag vita mentesre sikerült a karácsony, de nekem akkor sem volt teljes. Nem volt mellettünk a gyerekek apukája, vagy jobban mondva valaki, aki őt valamennyire pótolhatná. Nem tudom miért, engem ez egy kicsit lehangolt. Úgyhogy ajándék ide, karácsonyfa oda, és bármennyire szeretek ajándékot adni és (bizony) kapni is, és bármennyire is közhelyes, de a karácsony a szeretet és a család ünnepe, s ha az a család hiányos (bármilyen okból) akkor hiába a csillogás, a pompa, hiába az étel az asztalon, akkor is hibázik valami a rendszerben. :)

Azért mindez ellenére, egész jó ünnep sült ki idén ebből a nagy felhajtásos időszakból. Már csak a szilvesztert kell otthon "egyedül" túlélnem. :)










2013. december 20., péntek

Köszönetnyilvánítás

Kedves Olvasók!

Az ünnep közeledtével had ragadjam meg az alkalmat, hogy sok sok embernek köszönetet mondjak az egész éves segítségnyújtásáért, a munkáért amit Zsófiért tesznek, a kupakgyűjtésért, a szállításért, az ajándékokért, vagy csak azért a pár kedves szóért, figyelemért, hallgatásért amit kaptunk és minden egyéb másért.
Nagyon sokan vagytok, akiknek jár LEGALÁBB annyi, hogy KÖSZÖNJÜK, és ha valakit a listáról lehagytam, az ne haragudjon, nem szándékosan tettem, és ha úgy érzi, szívesen látom 1-1 megjegyzésben a nevét, vagy ha valaki tud valakit, aki kimaradt azt is írjátok meg! - nagy segítség ez is.

Fogadjátok szeretettel a következő verset, amelyet gimi óta ahányszor csak olvasok, mindig kedves emlékek törnek rám, és mindig több és több jelentőséggel bír számomra.

Túrmezei Erzsébet: A Harmadik
Valamit kérnek tőled. 

Megtenni nem kötelesség. 
Mást mond a jog
mást súg az ész
Valami mégis azt kívánja: Nézd, 
tedd meg, ha teheted! 
Mindig arra a harmadikra hallgass, 
mert az a szeretet.

Messzire mentél. 

Fáradt vagy. Léptél százat. 
Valakiért mégegyet kellene. 
De tested, véred lázad. 
Majd máskor! – nyugtat meg az ész
És a jog józanságra int. 
De egy szelíd hang azt súgja megint: 
Tedd meg, ha teheted! 
Mindig arra a harmadikra hallgass, 
mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél. 

Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg. 
Tán összetörte a szíved. 
Az ész is azt súgja: Minek? 
De Krisztus nyomorog benne. 
És a szelíd hang halkan újra kérlel: 
Tedd meg, ha teheted! 
Mindig arra a harmadikra hallgass, 
mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik 

egyszer első lehetne, 
és diktálhatna, vonhatna, vihetne! 
Lehet, elégnél hamar. 
Valóban esztelenség volna. 
De a szíved békességről dalolna, 
s míg elveszítenéd, 
bizony megtalálnád az életet! 
Bízd rá magad arra a harmadikra! 
Mert az a szeretet. 

Akkor a töredék lista: 
Köszönet:
 A családomnak, 
a barátoknak, 
köszönet nekik:
 Bende Krisztián, 
Barcsai József, 
Koch Edit & Frank Lesti, 
Svidránné Pressing Ibolya & Svidrán István, 
Pressing Péter, 
Parragi Melinda, 
Szili Danijela, 
Edinger Kata, 
Nemes Klára, 
Sikos Zoltán -Greenzone Kerékpárbolt, 
Zöldmező utcai Általános Iskola tanulói- Keszthely, 
Pintér-Vincze Beáta és Rita néni:), 
Pujcsek Tibor,
 Farkas Zsuzsanna, 
Somogyi Mónika, 
Tóth Márta, 
Imre István, 
Horváth Beatrix és családja,
Fernczi-Plótár Mária,
 Kolosszár Alexandra, 
Molnár Gyöngyi, 
Kovács Beáta és Pejor Zsolt, 
Tikné Shmilliár Aliz, 
Molnár István, 
Varga Zsanett, 
Horváth Erzsébet, 
Szűcs Szabina, 
Vadász Tímea, 
Szilvási-Csizmadia Andrea, 
Krácsovics Anita, 
Németh Sándor, 
Borzi bácsi :), 
a postás nénink, 
Csóri Gábor, 
Bogáncs Állatmenhely, 
Farkas Csilla, 
Hege Hajnalka, 
Keszthely Város Önkormányzata, 
Rékasi Nikoletta, 
Paksa Nikoletta és családja, 
Friss Dávid, 
Rózsa Szilvia és családja, 
Újváriné Dancs Gyöngyi, 
Kovács Ferenc & Hatos Eszter, 
Szettyán Nikoletta, Princz Zita,  
Kiss Brigitta - Kupakgyűjtés Beteg Gyerekeknek,
Solti Attila Tamás, 
Barcsai Miklós, 
Barcsai Károly,
Pánger Imre, 
Micsoda Ivett, 
Kelemen Edina, 
Mile Szandra, 
Bagladi Diána,
Májer Mária, 
Dolgos Katalin, 
Tarihász Zsuzsa ............................................................................................................................................................................................................................................................................................................... :)

Áldott, békés ünnepeket és nagyon boldog új esztendőt kívánunk mindenkinek! 


2013. december 16., hétfő

Találkozás

Minden blogbejegyzésemet próbálom úgy megírni, hogy valami nagyobb horderejű mondani valója legyen, de azt hiszem, nem mindig ez a jó választás. Például most is szerkesztgetem az ünnepvárással kapcsolatos közlendőmet, már 3-szor írtam át, de valahogy nem jó. Nem ütős, nem vicces, még csak a figyelmetlenebbeknek nem is tanulságos. Ráadásul az ünnepi hangulatom is percről percre változik, így vagy nagyon "fekete", vagy nagyon "fehér" az ami kikerül a kezeim közül, s valahogy el kellene találni az a bizonyos arany, de legalábbis "szürke" középutat.
Úgyhogy ráhangolódás címen, csak egy laza leírást kaptok Zsófim életéből. :)

A hétvégén Budapestre voltunk hivatalosak, egy zeneterápiás foglalkozásra, sorstársakkal. Nagyon vártam már, hiszen az előző találkozóra sem tudtunk elmenni, mert mindegyikőnk beteg volt. A para most is bennem volt, mert velem most sem stimmel valami, na de hogy pozitívan fogjuk fel, mint mindig, most is úgy gondolom, hogy meg megjavulok, normális sose leszek.

Eljött a várva várt nap, s örök hálám egyik pesti kedves rokon családnak autóval utaztunk a nagyvárosba  (minden másért is, amit tőlük kaptam, főleg azért, ahogy fizikálisan ki tudják a szeretetüket fejezni, sajna nálunk ez annyira nem szokás, túl távolságtartóak vagyunk egymás közt is). Ráadásul olyan ügyesek voltunk, hogy extra korán érkeztünk a helyszínre. A két lányzó nagyon ügyi volt. Nem volt hiszti, nem volt sírás, kiabálás.
Lassan mindenki beszivárgott, hamar a lovak közé is csapott a kis csapat. Persze mint mindig, mi nem álltunk készen a kezdésre. Gyors pelus csere, majd Zsónak pótolni kellett a kimaradt reggelit. Míg a többiek ráhangolódtak, mi falatoztunk. Aztán már kezdődött az aktívabb részvétel az eseményekben, mikor úgy gondoltam, Zsó biztos jól lakott, elcsomagoltam a maradék ételt, állhatunk neki mi is kendőzni. "Hohó! Megállj!" - gondolhatta Zsófi, mert olyan mérgelődésbe kezdett, hogy vissza kellett játszani a maradékot neki. Hát ugye aki szereti a hasát, az nem lesz együttműködő 3/4-ig telt pocival. Szóval evés folytatás, a többiek meg már vígan terápiáztak. Miért mindig nekünk kell kilógni a sorból?! :)
Mindenesetre dolgunk végeztével csatlakoztunk a többiekhez. Zsófi szerintem élvezte a kendőzést, buborékfújást meg főleg, csak valahogy nála minden ellenkezőleg működik. Mikor ülni kellett, lefeküdt. Mikor feküdni kellett felült. Hihetetlen egy gyerek. Nóri sem bírt teljesen nyugiban lenni, őt az izgatta, mikor kap már hangszert a kezébe. Kb. fél percenként kérdezte meg, hogy most kapok már? Mikor kapok már? :) De jó volt, hogy élvezte a sérült gyerekek társaságát is.
Megismerkedtem új szülőkkel, s jó volt találkozni, pár szót váltani a már ismerős emberekkel. Igaz kicsit összeszedetlenek voltunk, de jó volt.

Miután a sorstárs csapattól elköszöntünk, elmentünk vendégségbe. Végre mindkét unokatesóm megölelgethettem, beszélgettünk egy jót, s elköltöttünk egy szupi ebédet. A menüt loptam, karácsonykor azt kapja a család. Legalábbis a női szakasz. :)

Haza felére Zsófinak vettem egy minden mártás mentes gyrost, hátha kicsit megéhezik, míg haza érünk. Na hát az én gyerekem nem kicsit éhezett meg. Úgy becuppantotta a husit, zöldséget, hogy csak győztem pillázni. Na de nem is volt ám hiszti és sírás a vonaton. Ritka az ilyen nap, mikor egyik gyerek sem csinál cirkuszt. Nóri is extra jól viselte e napot, s még csak el sem fáradt igazán. 9 körül zavartam ágyba. Az új könyvet, amit kaptunk elkezdtem neki olvasni, a 2. oldalnál kiütötte magát, de én azért csak végig olvastam a történetet, valahogy engem  nagyon érdekelt.
Erre reggel Nóri sírva kelt fel, és közölte, hogy én milyen csúnya vagyok, nem is olvastam neki este mesét, és most rögtön azonnal olvassak az új könyvéből. Na erre varjatok gombot. De legalább nem hajnal fél 3-kor jutott eszébe, mint ahogy már egy párszor. :)

Nem sokára igyekszem össze rakni az adventi írásomat is, nem ússzátok meg. Mindenkinek szép napot!