Ha szórakozásról van szó

Először is engedjétek meg, hogy minden kedves olvasómnak ezúton kívánjak egészségben, szeretetben, sikerekben gazdag minden téren pozitív, boldog új esztendőt!

Akkor jöjjön a téma: Kíváncsi vagyok, kinél mi a helyzet, főleg sérült gyermeket nevelők és egyedülállók, vagy ennek a kettőnek a kombinációja - mint jó magam is, hogy ki hogyan oldja meg azt a problémát, hogy ha kimozdulna, társaságba menne ki vigyáz a gyerekre és hogy ha valaki be is vállalja a porontyot, akkor azt milyen szályízzel, feltételekkel teszi azt.????? Ugyanis nálunk nem egyszeű a helyzet. A pici lányommal nincs gond, szívesen fogadják a családtagok akár több napra is. Azonban ha már Zsófiról van szó, akkor a legvisszafogottabban kifejezve az helyzet, hogy a szüleim egészségi állapota egyáltalán nem jó, egyikük súlyos, javíthatatlan és egyre rosszabbodó gerincproblémával, másikuk szívproblámával küzd, sok sok egyéb nyavajával kiegészítve -emiatt egyikük sem emelhet; nővéremnek pedig ott van 3 gyönyörű rosszcsont gyerkőc, hova vegyen a nyakába még egy kettőt. De sajnos úgy érzem, itt kicsit mélyebbre lehet tekinteni. Az ember megérti hogy problémáik vannak rokonoknak, csak mikor mondjuk, egy példával éljek - tavaly februárben Pécsre kellett utaznom besegíteni a Magyar Rett Szindróma Alapítványnak az országosan megrendezett ritka napba, már előző este mennem kellett, mert nem értem volna a rendezvényre időben oda, ha annak napján megyek. Ekkor nem volt probléma, egyből, szájhuzogatás nélkül elvállalták Zsófit, úgy is, hogy egy éjszaka is belekerült a felügyeletbe. Azonban ha már van egy kis önérdekem a kiruccanásra, teszem azt egy szilveszteri buli, vagy más olyan esemény mely arra szolgálna, hogy végre kicsit önfeledten szórakozhassak és korombeli felnőttek társaságát élvezhessem, mindjárt ott van a látható nem tetszés, a kifogások, félelem Zsófitól, nehéz emelgetni - ezt megértem, még nekem is az ha rossz passzban vagyok,.....és még sorolhatnám, nem beszélve édesapám szavairól, hogy minek szórakozni, csavarogni, minek ismerkedni - ha épp a társkeresési próbálkozásaimat tekintem. Én választottam magamnak ezt az életet, meg hasonló kedves megjegyzések. Valamint megjegyzendő, mióta egyedül maradtam nálunk (Biztos másnál ez nem így van.) vissza estem a szüleim szemébe a tinédzser korszakba. Majdhogynem engedélyt kell kérnem, hogy ha menni akarok valahova és rájuk bíznám a gyerkeket, egyszer még egy ilyen mondat is elhangzott: Ugye éjfélre haza érsz?? Még tini koromba se mondták meg mikorra menjek haza, akkor most miért? (Elrugaszkodhatok a témától közhelyesen azt mondva, hogy féltenek és nem akarják hogy még egyszer megégessem magam, féltik a gyerekeket. De ez nem jelentheti azt, hogy egyedül kell életem végéig punnyadnom a négy fal között Zsófit bámulva, örlődni a saját "nyomorúságomon".) Tudom van ahol már szülők sem élnek, testvér sincs, akire lehet számítani, és nagyobb problémák vannak mint hogy azon járjon az ember feje, hogy mikor mehet már el szórakozni. De úgy gondolom, én igyekszem, igyekeznék kitörni a malomkerékből amibe fennakadtam, és 27 évesen vágyhatom kicsit többre, mint ami van. Szóval várom a megjegyzéseiteket, a hozzászólásokat, a saját helyzeteteket ebben a témában!!! Üdv: Berni