2013. január 27., vasárnap

Váratlan balesetek jó oldala

Már nem mai a történet, talán 2011-ben történt, hogy Zsófival az egyik nyári napon az udvarunkon foglalatoskodtunk valamivel. Kissé lehűlt a levegő, ezért Zsozsóra adtunk egy nacit, majd vissza ültettük a kocsiba. Gondoltam megcsinálom neki a vacsit, akkor még a friss levegőn azt "elköltheti". Nyugisan megsütöttem a tojást neki, viszem a kendőt tányérat, Zsófi ahogy meglátta kapott felém, de hoppá, a gyerek landolt fejjel a betonon, teljes káosz - részemről szívinfarktus, mindjárt a legrosszabbra gondoltam ahogy megláttam, hogy csorog a fejéből a vér, na most aztán betört a koponyája, - persze az nem tűnt fel, hogy torka szakadtából üvölt, tehát koponyatörés kizárva, na de a helyzet!! HÚÚÚ! Mi legyen? Mentőt vagy ismerőst riasszunk?? Miután lenyugtattak, hogy nem hal bele a gyerek egy ekkora esésbe, az utóbbi mellett döntöttünk, még jó hogy volt kire számítani. Beértünk a kórházba, koponyaröntgen, majd felküldtek a gyerekosztályra. Persze gyerek üvölt, mert fáj a feje, éhes maradt, megijedt és különben is jó buli saját magát hergelni. Drága ügyeletes gyermekorvos, akit amúgy sem nagyon szerettem, mert mindig elfelejtette, hogy Európában van és itt az emberek monogámok (Legalábbis a többség :/ :)nem illik minden kedves anyukával (magamat is beleértve) kikezdeni, taperászni és hívogatni meg pláne. Na szóval ő közölte, hogy menjünk haza, mert zavarja a többi gyereket Zsófi, ő nem veszi fel az osztályra megfigyelésre. NA mert nem! Nem szálloda ez, hogy csöndben kell lenni, az se jobb, ha 3-an hánynak melletted éjszakán keresztül, akkor miről beszélünk?? Azért csak sikerült ott maradni, minden rendben volt, másnap haza mehettünk. Ennek az egésznek egy szuper jó hozománya volt!! Zsófi ELKEZDETT KAPASZKODNI!!!!!!!!! Kicsit régi film szaga volt a dolognak, mikor valami ráesik az alany fejére, elveszti az emlékezetét, hát vágjuk még egyszer jól kupán, akkor vissza tér neki. ÉS TÉNYLEG! :D Mire jók a váratlan balesetek. :)

2 megjegyzés:

  1. És ez akkor volt, amikor délelőtt találkoztunk, mert Vera meg úgy gondolta, hogy a hangya-csapdát eszi meg reggelire? Szerencsétlenek szerencsés egybeesése. Azóta is sokszor úgy érzem, tényleg kicsi a világ (pl. bölcsi). Szép napot! Dia

    VálaszTörlés
  2. Igen, én is emlékszem. És tényleg kicsi a világ. :)

    VálaszTörlés