Nem beszélve arról, ha az alap komfort érzete Zsónak ki van elégítve, még élvezi is a forgatagot, a nyüzsgést, a gyerekzsivajt, a hangos zenét. Figyel, fülel, tanul. S még kér is. Kissé szomorkás lettem, mikor a többi gyerek futott az ugrálóvárba, és önfeledten ugrabugrált, és Zsófi kérőn "stírölte" a nagy, színes mozgó monstrumot, s a mellette lévő kacatos sátrat. De közben öröm is volt, hiszen nem közömbös számára a külvilág.
Nem rég , egy szülőcsoportban arról "diskuráltunk", hogy ki hogyan viseli a bámulást, az esetleges beszólásokat, és úgy általában az emberek reakcióit, mikor látják, érzékelik a sérült gyermeket a közelükben, és hogy van aki nem mer elmenni a gyerekkel különböző rendezvényekre. (Persze nálunk mindig lutri, hogy Zsófi mennyire viseli vagy élvezi az inkább Nórinak való programokat, de ha meg sem próbáljuk, akkor sosem tudjuk meg. Mi is voltunk már olyan szituációban, mikor jobbnak láttuk otthagyni a programot, s volt hogy mielőtt indultunk volna szóltak gorombán ránk, de mindez nem tántorít vissza attól, hogy a gyerekeket közösségbe vigyem.)
Vissza kanyar. Szerintem én már elég jól tűröm, és kezelem ha megbámulnak, ha nem tudják az emberek mitévők legyenek velünk, vagy ha sértegetnek. De azért sokat számít, hogy bal vagy jobb lábbal keltem e fel.) Nem lévén agresszív és odabökös, a sértéseket jobbára elnyeltem, vagy elengedtem a fülem mellett, persze kivétel erősíti a szabályt, van amit évek óta mesélek, ha épp a témához kötődik. Ilyen példa az, mikor nem akartak minket felengedni -5 fokban a buszra, mert a babakocsit nem lehet feltenni, persze a csomagtartó zárva, és egyébként is kicsi, összecsukott állapotban a bébihajtányt nem lehet tartani fizikailag, ha gyerek is van a kézben, és nem mellesleg még csak segíteni sem akart a sofőr, hogy gond nélkül feljussak a buszra. Megjegyzésként pattogott velem, hogy miért nem autóval járok, minek hurcolom a gyereket, meg hasonlók.
Aztán azért pozitívabb, vagy akár semleges dolgok. Város és város, nép és nép, nem és nem között is van különbség.
Például Hévízen sétáltunk egy viszonylag forgalmas helyen, a járókelők nagyobb része külföldi volt, és minden második c sapat megbámulta Zsófit - nem sértőleg - és odamosolyogtak neki. Pesten rá sem néznek, Keszthelyen, a lakhelyünkön sem nagyon néznek ránk, főleg a középkorúak. Az idősek megszólítanak, volt hogy csokit nyomtak a kezünkbe, 1-1 idősebb bácsi kiosztott vagy tényleg tök hülye tanácsokkal, sőt utasításokkal látott el. A fiatalok a legérdekesebbek számomra. A környékünkön 2 középsuli is van. A lányok, nem mernek ránézni a gyerekre, sokkal több fiú (úgy hiszi) titkon bámulja, utána néz. És ők sem sértőleg. Mintha a marcona tini külső érzékenyebb lelkeket takarna, mit a bájos csajoké. Persze ez ahogy idősödnek, mintha az ellenkezőjére változna, de azért nem mernék általánosítani.
Kis kalandozás után megint vissza térek a közösségre. Járunk strandra, játszótérre, még múzeumban is voltunk, bűvészelőadáson, állatkertben, koncerten, futóversenyen,....
S azért az esetek nagy részében jókat tapasztaltam. Van egy olyan érzésem, hogy ahogy idősödik a gyerek, és a korát illetően felnőtté válik, már nem lesznek az emberek olyan toleránsak, de addig még van pár év, lehet a társadalmat kismértékben formálni, ha megváltoztatni nem is; lehetnek még az emberek elfogadóbbak, érdeklődőbbek, bátrabbak. Persze mindig lesznek bunkók, és hülyék, de velük meg nem kell foglalkozni. Ki a sérülteket nem bírja, ki a politizálókat, ki a melegeket, ki a cigányokat, ki a rövid hajúakat, ki a piszéket, ... fehéreket, feketéket, tarkákat. Nem lehetünk mindenkinek kedvesek, szépek.
S minden sérültet nevelőt arra buzdítok, hogy MOZDULJATOK KI! S a jó élményeket emeljétek ki a képzeletbeli idővonalaitokon!
Megint kesze kusza lett, csapongó. S nem teljes, de azt hiszem fáradt vagyok összeszedni még azt a sok mindent, amit itt leírnék nektek. Egyszer kétszer majd még visszatérek erre a témára, kalandjaink hozzáadásával- :)
Puszi és köszönet mindenkinek, aki olvas!
Elszáll a kismadaram. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése