2013. július 26., péntek

Csupa szórakozás és élmény

Nagyon ritkán jutok el olyan helyre, ahol szórakozni lehet, ahova igazán csinosan fel lehet öltözni. Talán még nem is voltam.

A képet Tóth Gábor készítette)

Ezért nagyon nagy élmény volt számomra az a kiállításmegnyitó, ami a rett szindrómás lányokért, Zsófiért is megvalósult.
Ezen a héten kedden (2013. július 23.) tartottuk - talán mondhatom így :) - a Közelebb! kampány első kiállításmegnyitóját Budapesten a Mozaik Kávézóban. 10 Balla Vivienne fotó került a falakra, amelyeken színészek és rett szindrómás lányok, köztük Zsófi is szerepel. Olyan büszkeség fog el, hogy ezt mondhatom. Zsófi ebben a különleges helyzetben. S tulajdonképpen én is, s nem csak különleges, de megtiszteltetőben is.

(A képet Solti Attila Tamás készítette)

Nagyon jó volt, hogy belekukkanthattam ennek az eseménynek, és az alapítványnak köszönhetően a budapesti esti forgatagba, amiben még soha nem volt részem. Kiöltözhettem, és bár nem a legelőnyösebb volt a hacukám, de nagyon jól éreztem benne magam, s hogy őszinte legyek, a sok sok színes és érdekes ember között talán nem is tűntem ki, gátlások nélkül vegyülhettem el és érezhettem jól magam. Egyedül, gyerekek nélkül, jó emberekkel.
Sosem volt szereplési vágyam, de jó volt valami fontosban részt venni, és szerepelni benne.

:) :) :)



Persze megint a hátam mögött sorakozik egy csomó ember akinek köszönhetem, hogy ott lehettem a Mozaikban. (Köszi anya és apa, hogy akik vigyáztak a lányokra; köszi tesóm, hogy kölcsönadtad a ruhád; köszi Paksa Niki - fodrászom, sminkesem és "felékszerezőm"; köszi a fuvart és szállást Gyuszinak; köszi Szabina barátnőm azt, amit nem nevezek nevén :); köszi Kati a szervezést; és köszönöm a Mozaiknak és minden támogatónak a sok sok munkát és megjelenést.

Legközelebb, szeptember 6-án és 17-én ti is gyertek el, akkor már az Átrium Filmszínházba! Felejthetetlen élményben lesz részetek! :)

3 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Egyben örülök is, hogy ennyire sikeres lett a Kiállítás. Jól esik néha némi sikerélmény az élet forgatagában.

    VálaszTörlés
  2. Ne is nevezd!!! :D Nagyon csini voltál, hogy mit ne mondjak, szebb, mint a Puskás Peti; és örülök, hogy jól érezted magad!

    VálaszTörlés
  3. akit nem érdekel mások élete, nem figyel mások küzdelmeire/ erőfeszí-téseire, nem eléggé érzékeny a körülötte élők problémáira, az önmagát zárja ki embertársai közül.

    VálaszTörlés